„Esterházy János Közép-Európa példaképe”

BARTALOS NIKOLAS

A weboldalunkon, illetve a Remény hetilap múlt heti lapszámában dr. Csókay András nemzetközi hírű idegsebésszel készült interjúnkat olvashatták, az alábbiakban pedig az áprilisban lezajlott nagymegyeri Esterházy János-konferencia egy másik előadójával, Soós Viktor Attila egyháztörténésszel készült beszélgetésünket adjuk közre.

– Kérem, mutassa be magát röviden az olvasóinknak. Mit kell tudni elöljáróban Önről?

– A Nemzeti Emlékezet Bizottságának a tagja vagyok, és több boldoggá avatás, így például Boldog Brenner János, a hét ferences vértanú, illetve Esterházy János boldoggá avatásának történész szakértője, valamint a Mindszenty Társaság tagja.

– A szóban forgó lelkinap és konferencia résztvevői többek között azért gyűltek össze, hogy kinyilvánítsák tiszteletüket Isten Szolgája Esterházy János életműve iránt, továbbá azért, hogy a gróf boldoggá avatási ügyét előrébb mozdítsák. Ön szerint milyen üzenetet őriz elsősorban Gróf Esterházy János mártírsága és vértanúhalála a mai korban, világban?

– Esterházy János Közép-Európa példaképe, szentje. E konferencia egy szép példája volt annak, hogy határon innen és haráton túl az Anyaországban, és az elszakított területeken élő magyarok, de nem csak magyarok, hanem a többi itt élő nemzet, szlovákok, csehek és lengyelek, mind meg tudják találni azt, hogy mik a közös értékeink, mi az, amit egyikünk a másiknak ajándékozni tud.

És a másik, azt gondolom, ami még egy nagyon fontos szempont az ő vértanúhalálának az üzenetében az az, hogy Esterházy János arra tanít bennünket, hogy a megpróbáltatásokban és a nehézségekben is erőt merítsünk, mégpedig azokból az életutakból, példákból, akik előttünk jártak. Úgy gondolom, hogy ő életpéldájából óriási erőt meríthetünk. Főként akkor, amikor a mindennapokban, a munkánkban, a feladatainkban, otthon, a munkahelyen és az iskolában nehézségeink vannak. Akkor olyan lelkülettel tudjuk ezeket hordozni, ahogy azt például Esterházy János is tette.

– Ön mikor és hol találkozott Gróf Esterházy János nevével először?

– Az igazat megvallva, mondhatom azt, hogy viszonylag későn. Talán egyetemista voltam, amikor először hallottam róla a 2000-es évek elején, és akkor is még csak elég keveset. Hála a Jóistennek, hogy most már egyre nagyobb az ő ismertsége, tisztelete. 

Ez a lelkinap és konferencia azt is megmutatta,  hogy bőven van még mit megismernünk,  felfedeznünk és kikutatnunk  Esterházy János kapcsán, de ahogy haladunk előre, úgy egy kiállítás,  egy film, a könyvek és többek között Alsóbodok is mutatja azt,  hogy egyre szélesebb az ő ismertsége és egyre  többen fedezik őt fel.

Soós Viktor Attila előadás közben (A szerző felvétele)

– A konferencia előadói többször is említést tettek arról,  hogy Esterházy János  a sok  elszenvedett kegyetlenség és kínzás ellenére  a végsőkig kitartott szeretet szülőföldje mellett.  Az előadások során mások mellett elhangzott az is, hogy a gróf többször is távozhatott volna Csehszlovákiából, elhagyhatta volna a hazáját (Magyarországra is áttelepülhetett volna), ám mégsem tette. Ön szerint mi volt a legfőbb oka annak, hogy a gróf végig kitartott a hazája mellett? Talán a hit?

– Azt gondolom, hogy mindenkinek van egy feladata, egy hivatása, és egy küldetése, amit a Jóistentől kapott. Nem véletlen, hogy oda születünk, ahova születünk. A Jóisten úgy teremtett meg bennünket, hogy valahol van egy feladatunk és küldetésünk. Persze vannak olyan élethelyzetek, amikor valaki „arrébb megy”, és máshol keresi, vagy máshol találja meg a feladatát, küldetését.

Talán Eszterházy János tudta azt, hogy itt a Felvidéken (ez legyen akár a két világháború közötti időszak vagy különösen a II. világháború utáni periódus) erőt kell adni és segíteni kell az itt maradott embereket. És úgy lehetett igazándiból segíteni, hogy akik itt maradtak a Felvidéken (tehát nem telepítették ki őket, nem mentek el), nekik Esterházy János helyben adott erőt, példát. Akár a közéleti és politikai tevékenységével, akár az ő vallásosságával, vagy akár azzal a felfogással, ahogy az uradalmát kezelte. 

Biztos vagyok abban, hogy mindenkinek meg kell találnia a saját maga küldetését, feladatát.  A mai korban, 2022-ben is, hiszen számos hatás és vonzó dolog van, ami esetleg afelé irányít bennünket, hogy távolabbra utazzunk, s ott keresünk munkát, ott alapítsunk családot. Viszont, ha nehezebb is a közép-európai embernek az élete itt a Kárpát-medencében, akkor is biztos, hogy boldogulni tudunk, hiszen egymással összefogva, vált vállnak vetve tudunk a mindennapokban tevékenykedni.

– Az előadásában Ön kiemelt hangsúlyt fektetett a már boldoggá avatott, magyar nemzetiségű személyeknek is. Ön szerint ki vagy kik azok a boldogok, akikkel a legjobban, legpontosabban párhuzamba lehet hozni Isten Szolgája Esterházy János életúját? Gondolva itt legfőképpen az elmúlt században élt és tevékenykedett magyar boldogokra…

– Úgy gondolom, hogy mindegyik boldoggá vagy szentté avatott életút önmagában is egy világító fáklya, de nagyon sok párhuzam, nagyon sok hasonlóság van egyes életutak között. Akár, ha nézzük Boldog Apor Vilmost, aki a nagyon szociálisan érzékeny, nehézségekkel küszködő embereken át a szegényeknek is segített. Vagy Boldog Brenner Jánost is, aki az oltáriszentséget mindvégig, halála utolsó pillanatáig is őrizte, és vigyázott arra, hogy ne történjen semmi bántódása, amikor beteghez hívták. Brenner Jánosnak hihetetlen nagy tisztelete volt oltáriszentség felé.

 Vagy gondolhatunk azokra a boldogokra is, akiknek úgy következett be a haláluk, a vértanúságuk,  hogy azt követően nem adták meg nekik a végtisztességet, és ezáltal hosszú éveket,  évtizedeket kellett várniuk. És itt van Esterházy János is… Tudjuk azt, hogy mennyi idő kellett ahhoz, hogy méltó módon foglalkozzanak az ő életművével.

Ez egy nagyon fontos dolog, hogy méltó módon tudjuk eltemetni a halottainkat, példaképeinket, hiszen meg kell adnunk nekik a földi tisztességet is.  És ez a példa, amit ők  adnak számunkra,  ez a mi feladatunk is, hogy továbbadjuk a jövő generációinak.

Megjelent a Remény hetilap 2022/23. számában