Palánki Ferenc püspök: Recenzió Tomáš Halík A távollévők közelében című könyvéről

A REMÉNY gondozásában megjelent Tomáš Halík A távollévők közelében című könyve. Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök a saját lelki és lelkipásztori tapasztalatán átszűrve elemzi a művet. A recenziót teljes terjedelmében közöljük.

Tomás Halík: A távollévők közelében – Szenvedély és türelem a hit és hitetlenség találkozásában (Vzdálenym nablízku – Vásen a trpélivost v setkání s nevírou). REMÉNY s.r.o. magyar nyelvű kiadása 2022, 259 oldal.

A Templeton-díjas Mons. Dr. Tomás Halík cseh szociológiaprofesszor, a prágai Egyetemi Templom igazgatója és a Cseh Keresztény Akadémia elnöke könyvének szándéka a hívők és nemhívők közötti kapcsolat és párbeszéd elősegítése. A szerző elsősorban az angolszász világ számára írta ezt a művet, de nagy haszonnal forgathatja mindenki. Ez a könyv 2007-ben íródott és később elnyerte az Európa legjobb teológiai könyvének járó díjat.

Tomáš Halík – Kép: wikimedia.org

Alapgondolata a közelség megélése a másként gondolkodókkal, mindezt nagy türelemmel, szelídséggel, vagyis hitelesen képviselni a mindenkit megváltó és országába meghívó Jézus Krisztust. „A világ kezdett kicsinek, bár annál összetettebbnek és kevésbé átláthatónak tűnni számunkra. Egyetlen úti cél sincs már távol. De Heideggernek igaza van: a távolság legyőzése még nem jelenti a közelség megélését.”

Halík atya ezt a művét egy Rajna menti kontemplatív kolostor remetelakában írta. Több gondolatot is átvett régebbi könyveiből, mert ezek olyan „összegyűjtött kövek”, melyekkel Isten Országát szeretné építeni.

I. fejezet – Megszólítani Zakeust

Az I. fejezet a megszólítás szükségességéről és lehetőségeiről szól. Kiindulópontja Jézus és Zakeus találkozása történetének elemzése, mely később, a mű (Számomra) csúcspontjaként visszatér. Itt a cseh parlamentben, a képviselők előtt mondott beszédére utal, ahol Jézus képviseletében „szerette volna megszólítani a keresőket, a kíváncsiakat, akik – bár szerették volna megőrizni a távolságukat és kívülállóságukat – mégis volt bennük valami kíváncsiság, mint Zakeusban”. Vajon milyen kérdések vetődhettek fel a hallgatóságban? „A jelenkor Zakeusaihoz csak az közeledhet, aki bizonyos mértékig önmaga is Zakeus volt, vagy most is az.” Vagyis a „hit jó harcát harcolják” (és még Szent Pál sem mondta ki, hogy győzött, hanem hogy megtartotta). A hit is „ajándék és titok”. Isten ajándéka, amit el (kell) lehet fogadnia mindenkinek, de sosem térhetünk le a keresés és a kérdések útjáról. „Jézus közelségét azáltal kínálhatjuk fel (hitelesen), hogy mi, az ő tanítványai a keresőkkel keresőkké, a kérdezőkkel kérdezőkké válunk.” „A hit követés, és ebben a világban soha véget nem érő út jelleggel rendelkezik.” Korunk Zakeusaihoz vezető út a „peremen” lévő emberekhez vezet.

II. fejezet – Boldogok vagytok, ti távollévők

A II. fejezet kulcsmondata: „Boldogok vagytok ti a peremen lévők, mert majd ti lesztek a központban, a szívben”, mert Jézus azért jött, hogy „megkeresse és megmentse mindazt, ami elveszett”: Az „új felszabadítás teológiának” a belső felszabadulás teológiájának a szekularitás és a modern ateizmus világa felé kellene fordulnia. Thomas Merton szavai szerint „amit ma elvárnak tőlünk, az nem is annyira a Krisztusról való beszéd, hanem az, hogy hagyjuk őt magunkban élni”, vagyis hitelesen képviseljük az ő – a távollévőket „néven szólító” – szeretetét.

III. fejezet – Távol minden naptól

A III. fejezet Lisieux-i Szent Teréz alakját állítja elénk, aki élete végén „hitének elsötétülését a hitetlenekkel szembeni szolidaritás megnyilvánulásaként fogadta el”. Ez a tény segít bennünket, hívőket abban, hogy „befejezzük a nem hívők démonizálását”, és belássuk – a könyv többször felbukkanó gondolatának igazságát – „a hit a hitetlenséget egyedül ölelése révén bírhatja le”, vagyis Krisztus szeretetével. Kis Szent Teréz rámutatott, hogy van az Egyháznak szíve, és mi történik ebben a szívben. Ezt kell sürgősen elsajátítanunk. Jézustól meg kell tanulnunk, hogy az erőszakra nem szabad erőszakkal válaszolnunk. A Próféta szerint a másként gondolkodó embertársainkat is testvéreknek kell tekintenünk, még akkor is, ha ők minket nem annak látnak. (Vö.: Iz 66,5 LXX) Az Úr ezzel a nyitottsággal szólította meg Zakeust és a „távollévőket”.

IV. fejezet – Mezítláb

Isten megközelíthetetlen fényességben lakozik, rejtőzködik, mégis önmagát kinyilatkoztatja.

A Szentlélek kiáradása révén az „ismeretlen Isten” közel jön hozzánk, és segít, hogy mások megértésére törekedjünk, s csak azután tudjuk megszólítani őket.

A hit soha nincs készen, hanem folyamat. Isten elsősorban a keresők, az úton lévők Istene. A Szent XXIII. János pápa által hangsúlyozott „aggiornamento” – „a mai naphoz igazodás” nem jelent a világ szellemiségéhez igazodást, hanem aktualizációt. Mit jelent a hitünk aktualizálása? Azt, hogy ne csak a problémákat lássuk meg, hanem a lehetőségeket is. Lássuk meg a nem hívőkben sokszor megmutatkozó „anonim keresztényeket”, akik törekednek a lelkiismeretük szerint jó emberekként élni. Közeledjünk hozzájuk alázattal, „mezítláb”, mert ahol élünk és velük találkozhatunk: „szent föld”.

V. fejezet – Az Egyház

A II. Vatikáni Zsinat szerint az egyház szentség – jele és eszköze – Krisztusban az egész emberi nem egységének. Az egyházat lehet úgy látni és értékelni, hogy gyönyörű és eszményi, de a történelem során elkövetett bűnök miatt sokan a távolságtartásukat, vagy elutasításukat igazolva látják. Valóban „az egyházban és egyházzal töltött életünkhöz is elengedhetetlenül hozzátartozik a „jelentős mennyiségű” hűség, nagyvonalúság, humor és tolerancia.

Az egyház tagjainak súlyos felelőssége a hiteles keresztény élet megélése. Ehhez segítséget nyújt Jézus tanítása a „tékozló fiúról” és az „idősebb testvérről”. Nem engedhetünk a „tékozlás” kísértésének, de nem is viselkedhetünk „igazságosztó bátyként”, megvetve a másként gondolkodókat. Ahogyan Halík atya utal rá: a példabeszéd története befejezetlen, mert nem tudjuk, a fiatalabb fiú felfogva az atyja szeretetét, hogyan folytatta az életét, és azt sem, hogy az idősebb fivér bement-e a lakomára. Ugyanis ez a mi életünk története. Rajtunk áll, hogy a Mennyei Atya irgalmasságát befogadva tudunk-e nagylelkűen odafordulni azokhoz, akik – látszólag – egy Istentől „távoli országban”, nem hívőként élik életüket.

VI. fejezet – Levél

Hogyan viszonyuljunk egy olyan ateistához, aki személyes tragédiája után (meghalt az unokája), „megátkozza” az Istent? Érdekes reakciója a szerzőnek, hogy visszakérdez: hogyan lehet átkozni azt, aki nem létezik? – „A kereszténység nem olyan Istent hirdet, aki biztosítja a szenvedés nélküli életünket, és azonnal kielégítő válaszokat ad minden olyan kérdésre, amelyek fájdalmat idéznek elő szíveinkben. Nem ígér számunkra olyan napokat, melyek nem változnak éjszakává. Csak arról biztosít bennünket, hogy a legsötétebb éjszakában is velünk van, hogy ez a bizonyosság adjon erőt nekünk, hogy ne csak elviseljük azok terhét, hanem másoknak is tudjunk segíteni elviselni azokat.” – Az érett hit a titkok éjszakájában való türelmes kitartás.

Könyvbemutató 2022. október 4-én, 18. órai kezdettel Budapesten, a Párbeszéd Házában

VII. fejezet – Az ismeretlen, túlságosan közeli Isten

Isten hihetetlen közel van hozzánk, hiszen „benne élünk, mozgunk és vagyunk”. Azért ismeretlen számunkra, mert rossz helyen keressük. A jelen világ istenei, filozófiai konstrukciók, saját kívánságaink és félelmeink kivetülései, természetfeletti lények, fantáziánk gyümölcsei között keressük őt, sorsunk mennyei igazgatói irodájában, vagy a kozmosz javítására szolgáló műhelyben. Ő nem „közel” van, hanem Ő maga a közelség. Van-e türelmünk meghallgatni Őt?

VIII. fejezet – Húsvéti tükör

E fejezet gondolatmenete tartalmaz – számomra – nem teljesen érthető mondatokat, vagy legalábbis nem mindennel értek egyet. Ilyenek például: „Pál nélkül a kereszténység vélhetően a zsidóságon belüli szekták egyikének maradt volna meg.” Vagy: „Nietzsche arra a dologra jól mutatott rá, hogy Pál számára Krisztus élete nem jelent semmit, hogy csupán a kereszthalálra és még valami többletre van szükség.”

Mégis ebben a fejezetben az életünk, a hitünk középpontjához értünk: a kereszt és a feltámadás titkához. Szent Pál kijelenti: „Nem akarok másról tudni közöttetek, csak a megfeszített Krisztusról”. És: „Ha nincs feltámadás, hiábavaló a mi igehirdetésünk és hiábavaló a ti hitetek”.

Igazán elmélkedési anyag ez a mondat: Jézus „sírja mi vagyunk. Bennünk kell lezajlania a feltámadásnak.” Igen, a szerzővel (és minden hívő kereszténnyel) együtt én is hiszem, hogy a feltámadásba vetett hit hitünk középpontja. Az, hogy Krisztus él és jelen van, egész életünket meghatározó erő. „A Feltámadás valószerűsége arra kényszerít, hogy felülvizsgáljam addigi túl szűk valóságfelfogásomat.” Ennek megvallása a tetteimhez van kötve. El kell fogadnom ezt az erőt, mely a gyöngeségemben nyilvánul meg. Nem a halálé az utolsó szó. Megkezdett örök életünk van! „Hinni annyit tesz, mint kinyitni a szívünket és tudatosítani, hogy épp most gördül el a lepecsételt kő, éppen most győzedelmeskedtek a sír hideg sötétsége felett a húsvéti reggel sugarai.”

IX. fejezet – A kövek gyűjtésének ideje

A technika legyőzött minden távolságot, de nem teremtett közelséget. (Heidegger) – A közelség kialakításának ideje a kövek összegyűjtésének ideje, hiszen már oly sokszor átéltük és ma is átéljük a kövek dobálásának gyilkos idejét.

Halík atya a fiatalokban felerősödő agresszivitást a média, az internet képi világa, az akció- és horror filmek hatásának tulajdonítja. Ilyenek a modern játékok is, melyek sokszor irányítják a használókat, meghatározzák gondolkodásukat, viselkedésüket. A legrosszabb hatás az, hogy elnyomja a lelkiismeret csöndes hangját sok emberben.

Ebben a világban, ebben a helyzetben kell megvalósítanunk Isten szándékát: „legyünk őrzői testvéreinknek”. „Az Istenben való hit a másik iránti fáradhatatlan felelősségben nyilvánul meg.” (Emmanuel Levinas)

Nem létezik semmiféle szent háború, csak a béke szent! Álljunk helyt a megbékélés művénél! A kereszténységben az a legértékesebb, hogy Jézus elhozta annak új módját, hogyan legyünk, hogyan éljünk együtt másokkal.

X. fejezet – A gyógyulás ideje

Shalom – az újra megtalált béke. A gyógyulás, a megbocsátás, a megmenekülés hálás öröme. A feltámadt Jézus első ajándéka a Szentlélek. Amikor rájuk lehelt, újjáteremtette őket, és egyben küldetést adott nekik, hogy a bűnbocsánat szentségével adják tovább az irgalmas szeretet ajándékát.

Ebben a fejezetben találjuk a könyv – számomra – legszebb elmélkedését. Ádám és Zakeus történetének párhuzamát. Ádám fügefalevelekkel takarta el magát a bűnbeesés után, Zakeus fügefára bújik a levelek mögé. Ádám fia a bűnös ember, de „Jézus azért jött, hogy megkeresse és megmentse, ami elveszett”. Zakeusban is megtalálja az elveszettet, és a találkozásuk végén Ábrahám (a hit atyja) fiának nevezi őt. A mi emberi életünk is párhuzamba állítható ezzel. Ha mi is nyitott szívvel figyeljük Jézust, meghallhatjuk hívó szavát, aki minket is újjá teremt. Az üdvösség ingyenes ajándék, egy feltétele van: az elfogadás. Amikor megszólal az ember lelkiismerete és belátja, hogyan és miként kell megváltoznia, mit kell ezentúl másként tennie.

Ugyanezt éli át a vérfolyásban szenvedő asszony és minden elveszett, megvetett, bűnös, vagy éppen a hitében megbicsaklott ember, mert Jézus számára nincs menthetetlen eset, nincs végérvényesen elrontott élet. Aki ezt megtapasztalta, átkerül az „ahogy te nekem, én úgy neked” világából az „ahogy Isten nekem, én úgy neked” világába, más kifejezéssel élve „adok, hogy adj” helyett „adok, mert kaptam”. Ezután, ilyen tapasztalattal tud másokat megszólítani.

XI. fejezet – Szent Zakeus

Jézus így szólt Zakeushoz: „Ma üdvösség köszöntött erre a házra.” Úgy tekinthetünk Zakeusra, mint az „örök keresők”, az „örök várakozók” védőszentjére. Tudatosítanunk kell, hogy a „túlparton”, a másik oldalon lévők, a nem hívők között is sokan vannak, akikre igazak Jézus szavai: „Nem jársz messze az Isten országától”. Kellő időben és alkalommal ki kell tudnunk mondani a „távollévőknek”, hogy keresésükkel, vágyaikkal tulajdonképpen közel vannak, mert Isten is közel van hozzájuk. Ehhez szükséges a keresztény ember prófétai küldetésének megélése, felvállalása.

XII. fejezet – Az örök Zakeus

Amikor nincs részünk vigasztalásban, sötétség vagy üresség borítja életünket, tudunk-e türelmesen várakozni Isten közbelépésére? Ez a türelmes várakozásunk ugyanis hozzátartozik a hit „szívéhez”. Isten hallgatásának mélységes csöndjében megmutatkozik a hívő ember reménye és ilyenkor nyílik alkalma a körülményektől független szeretet megélésére. Ekkor kezdünk hasonlítani Istenre, aki „akkor is”, vagy „mégis” vagy „annak ellenére” szeret minket.

Szent Pió atyától olvastam először, hogy „nem is az fontos, hogy te hiszel-e Istenben, hanem az, hogy Isten hisz benned”. Ez teremti meg szabadságunk terét. Szabadon dönthetünk mellette, vagy ellene. Viszont a hívő embernek kötelessége segíteni másoknak, hogy megtalálják az Istenhez vezető utat, hiszen a kapuban, a belépés előtt azt fogják kérdezni: Kit hoztál magaddal? Kivel jöttél? Kikkel tettél jót? Kiben ismerted fel a közellévő Isten arcát?

Hálásan köszönöm meg Tomás Halík atya elgondolkodtató könyvét és szeretettel ajánlom minden keresztény hívőnek. Ez az írás – mások mellett – segít megérteni azt, hogy Jézus Krisztus szeretetét hogyan kell képviselnünk a világban. Nem zárkózhatunk be templomainkba, mert amit Belőle kaptunk, nem tarthatjuk meg magunknak. Ferenc pápa szavaival élve „ki kell lépnünk a komfortzónánkból, el kell mennünk a perifériákra”, de nem ítélkezve, hanem „szenvedélyes” jósággal, türelemmel, szeretettel. Olykor szükségünk van hitünk, hivatásunk újragondolására, folyamatos megtérésre, új szemléletmódra. Hiteles keresztény életünkkel tudjuk elgondolkodtatni, vagy megszólítani nem hívő testvéreinket, megéreztetve velük Isten közelségét.

+ Palánki Ferenc

debrecen-nyíregyházi megyéspüspök