Február 11-én, a Lourdes-i Boldogságos Szűz Mária emléknapján tartja az Egyház a betegek világnapját. A kezdeményezést 1992-ben hirdette meg II. János Pál pápa, és az első világnapot 1993-ban ünnepelték. A dátumválasztás nem véletlen: Lourdes a szenvedők, a betegek és a gyógyulásra vágyók egyik legjelentősebb zarándokhelye.
A pápa a világnapot azért hirdette meg, hogy ráirányítsa a figyelmet a betegek lelki és testi szükségleteire. Hogy megerősítse az egészségügyben dolgozókat hivatásukban, és tudatosítsuk minél többen, hogy a szenvedés Krisztus keresztjében új értelmet nyerhet. Tanításának középpontjában az állt, hogy a szenvedő ember nem teher, hanem az Egyház szívének közepe.
XVI. Benedek pápa szerint pedig a szenvedő Krisztus arca minden beteg ember arcában felragyog; a hit arra indít, hogy közeledjünk hozzájuk, és bennük az Úr jelenlétét ismerjük fel. Benedek pápa hangsúlyozta: a betegágy melletti jelenlét nem pusztán humanitárius tett, hanem hitből fakadó találkozás Krisztussal. A karitatív szolgálat az Egyház lényegéhez tartozik.
Ferenc pápa tanításában gyakran beszélt a „kísérés” fontosságáról. Szerinte a beteg ember legnagyobb szenvedése sokszor a magány. Egy üzenetében arra hívott, hogy ne „selejtezzük ki” a gyengéket, hanem teremtsünk olyan közösségeket, ahol a törékenység is érték. Ferenc pápa személyes jelenléte – kórházi látogatásai, a fogyatékkal élők iránti figyelme, a perifériára szorultak elfogadása – konkrét példát adott arra, mit jelent az irgalmasság gyakorlata.
Az idei világnap alkalmából XIV. Leó pápa az irgalmas szamaritánus példabeszédéből kiindulva azt mondja, hogy felebaráttá válni nem a fizikai vagy társadalmi közelségtől függ, hanem attól a döntéstől, hogy szeretni akarunk. Arra hívja a híveket, hogy a reményt ne elvont fogalomként, hanem konkrét gesztusokban éljék meg. Üzenetében kiemeli, hogy a beteg ember nem statisztika, hanem arc. Minden beteg „egy történet”. A keresztény közösség feladata elsősorban az, hogy a szenvedés órájában is az isteni irgalom kézzelfogható jele legyen a beteg, a kiszolgáltatott, a szükséget szenvedő számára.
A pápa hangsúlyozza: az orvostudomány fejlődése mellett a lelki kísérés, a családi jelenlét és az imádság is nélkülözhetetlen.
A betegek világnapja nem elméleti kezdeményezés. II. János Pál pápa saját életében is megtapasztalta a szenvedést: merénylet, hosszú kórházi kezelések, majd a Parkinson-kór kísérte utolsó éveit. Láttuk remegő kezét, hallottuk meggyengült hangját… Tanúi voltunk XVI. Benedek idős kori törékenységének, majd visszavonulásának. Ferenc pápa is többször került kórházba, és nyilvánosan beszélt fizikai korlátairól. Utolsó húsvétján láttuk fájdalmas arckifejezését…
A szenvedés így nemcsak tanítás, hanem megélt valóság lett az Egyház legfőbb pásztorainak életében is.
A betegek világnapja minden évben emlékeztet: a törékenység nem az emberi méltóság elvesztése, hanem annak különösen érzékeny megmutatkozása. Krisztus maga is vállalta a szenvedést. Mégpedig azért, hogy senki ne maradjon egyedül benne. Azért, hogy üdvösséget adjon…
fotó: szerkesztőség/canva/közösségi média