Az InfoCatólica spanyol nyelvű, konzervatív szemléletű katolikus hírportál beszámolója szerint a brazíliai Maceió Érsekségének vezetője, Carlos Alberto Breis Pereira rendelkezést adott ki, amely szerint az egyházmegye területén a hagyományos római rítus szerinti szentmise (az ún. tridenti mise) bemutatása – a kijelölt helyszínen kívül – a nyilvános szakadás (schizma) cselekményének minősülhet, és automatikus kiközösítést vonhat maga után.
Az intézkedés a 2026. február 11-én kiadott érseki rendeletben szerepel. A dokumentum a Traditionis custodes rendelkezéseire hivatkozik, amelyet Ferenc pápa 2021-ben adott ki, és amely a II. Vatikáni Zsinat utáni liturgikus reformot követő könyveket jelöli meg a római rítus egyetlen hivatalos formájaként.
Az érsekség közlése szerint az egyházmegye területén kizárólag a Santa Casa de Misericórdia kórház Szent Vince-kápolnájában engedélyezett a hagyományos mise bemutatása, vasárnaponként egy alkalommal. A diszpenzációt az érsek a Szentszék hozzájárulásával adta meg. A rendelet értelmében a régi rítus szerinti liturgia más helyszínen – akár templomban, akár világi intézményben – nem engedélyezett, és papok magánmisét sem mutathatnak be ebben a formában.
A dokumentum a hatályos Egyházi Törvénykönyv 751. és 1364. kánonjára hivatkozva kimondja: amennyiben valaki a kijelölt helyen kívül mutat be szentmisét a régi rítus szerint, azt az érsekség nyilvános szakadásnak tekintheti, amely latae sententiae (automatikus) kiközösítéssel jár.
A döntésről beszámoló InfoCatólica portál megjegyzi: a hivatkozott kánonok valóban kimondják, hogy a szkizma kiközösítést von maga után. Az viszont teljesen érthetetlennek tűnő álláspont, hogy a régi rítus szerinti mise bemutatása önmagában szakadásnak minősülne.
Az ügy nemzetközi egyházi körökben is figyelmet keltett, mivel a rendelet szigorú értelmezést alkalmaz a hagyományos rítus használatával kapcsolatban.
fotó: wikipédia