Bezák, Gallese – apostoli vizitációk árnyékában

Figyelem, stílus és tapasztalat az egyházkormányzásban

Az egyházmegyét 2012 óta Guido Gallese püspök vezeti. A vizitáció keretében az elmúlt hetekben papokkal, szerzetesekkel és világi vezetőkkel folytak egyeztetések; a hivatalos kommunikáció szerint a hangsúly a meghallgatáson és a párbeszéden van. Az egyházmegyei hetilap, a La Voce alessandrina Enzo Governale szóvivőt idézve hangsúlyozta: nem vizsgálatról, hanem a pápa közelségének jeléről van szó. Gallese püspök maga is „testvérii látogatásként” beszélt a folyamatról.

A figyelem ugyanakkor gyakorlati kérdésekre is kiterjed: egyes gazdasági és ingatlanprojektekre, így például a Casa San Francesco épületére, az egykori kapucinus kolostorra, amely ma püspöki rezidencia, valamint a Santa Chiara Kollégium működésére. Ezek önmagukban nem rendkívüli témák, mégis emlékeztetnek arra, hogy az apostoli vizitációk rendszerint túlmutatnak a puszta lelkipásztori jelenléten.

A vizitáció hátterében Gallese püspök személye is fokozott figyelmet kapott. Az olasz egyházi közéletben markáns jelenség: sportos, aktív életmódot folytat, rendszeresen kajakozik és kiteszörfözik, környezettudatosságból pedig elektromos autót használ. Egyesek számára mindez hiteles, emberközeli püspökképet rajzol, mások viszont idegenkedéssel szemlélik, mert feszültséget látnak közte és a püspöki szolgálat hagyományos nyilvános arculata között. A vita jól mutatja azt a tágabb kérdést, amely ma számos egyházi közösségben jelen van: miként egyeztethető össze a püspöki méltóság, a közszerep és a személyes élet szabadsága egy olyan korban, ahol minden gesztus könnyen szimbolikus jelentést kap.

Az apostoli vizitációk megítélése azonban nem választható el a történeti tapasztalattól. Közép-európai példák emlékeztetnek arra, hogy e látogatások következményei gyakran csak később válnak láthatóvá. Szlovákiában, a Nagyszombati Főegyházmegye esetében a 2012-es apostoli vizitáció előzte meg Róbert Bezák érsek leváltását. A döntés indoklása akkor sem vált teljesen átláthatóvá, ami széles társadalmi visszhangot és hosszan tartó vitát eredményezett az egyházon belül és kívül egyaránt.

A nagyszombati eset máig figyelmeztetés: az apostoli vizitáció kettős természetű eszköz. Jelenthet kísérést és támogatást, de hordozhat ellenőrző és korrekciós dimenziót is. Bár az alessandriai folyamatot jelenleg minden érintett nyugodt, diszkrét és együttműködő hangnemben írja le, a tapasztalat óvatosságra int az elhamarkodott következtetésekkel szemben.

Az Egyház történetében az apostoli vizitáció mindig a belső felelősség és rend szolgálatában állt. Hogy egy adott helyzetben milyen irányt vesz, nem csupán a hivatalos nyilatkozatokon múlik, hanem a helyi egyház valóságán, a vezető személyiségén és a párbeszéd minőségén is. Alessandriában jelenleg ez a nyitott folyamat zajlik. Figyelemmel, kérdésekkel, és egyelőre nem lezárt végkimenetellel.