A liturgiában minden gesztusnak, minden anyagnak és minden formának jelentése van. Ezt vallja immár több mint két évtizede Filippo Sorcinelli is, az olasz liturgikus öltözettervező, akinek munkái pápák szolgálatában váltak ismertté. Ő azonban mégis mindig a háttérben maradt.
Sorcinelli 2013-ban készítette el első miseruháját Ferenc pápa számára. Az új pápa első szentmiséjére szánt öltözet egyszerű volt, visszafogott, mentes minden felesleges díszítéstől. Fehér, krém és arany árnyalatok. Olyan formavilág, amely nem önmagára irányítja a figyelmet, hanem Krisztus eucharisztikus jelenlétére.
Ferenc pápa halála Sorcinellit mélyen megrendítette. Számára a pápa nem pusztán egyházi vezető volt, hanem az Egyház pásztori arcának megtestesítője. A ravatalon viselt fehér selyem mitra – szintén az ő műhelyéből – a szolgáló papság csendes jeleként vált láthatóvá.
A megtestesülés teológiája az anyagban
Sorcinelli Olaszország Marche tartományából származik, kézműves családban nőtt fel. Gyermekkorának meghatározó élményei a templomhoz kötődnek: édesanyját kísérte a plébániatemplom takarítására, ismerte az oltár anyagait, az illatokat, a csendet. Ezek az élmények a megtestesülés teológiáját írták bele érzékelésébe: azt, hogy Isten az anyagon keresztül szólít meg.
Nemcsak öltözettervező: parfümőr, fotográfus és festő is. Tizenhárom évesen már katedrálisok orgonistája volt, később egyházi művészetet és történeti textilművészetet tanult. Tudatosan nyúl vissza a középkor formanyelvéhez, különösen Giotto freskóinak világához, mert ebben az időszakban az esztétika és a teológia még elválaszthatatlan egységet alkotott.
A liturgikus ruha mint szentségi jel
Sorcinelli egyik alapelve, hogy a liturgikus öltözet nem dekoráció, hanem szentségi jel. Nem elfedi, hanem láthatóvá teszi a szolgálatot, amelyet viselője Krisztus nevében végez. Ez az elv vezette akkor is, amikor XVI. Benedek pápa számára historizáló, gazdagon díszített ruhákat tervezett: ezek nem esztétikai túlzások, hanem a hagyomány folytonosságának vizuális megfogalmazásai voltak.
Ferenc pápa esetében viszont a „nemes egyszerűség” (nobilis simplicitas) vált meghatározóvá. Az a zsinati alapelv, amely a liturgiát megtisztítja a lényegtől idegen elemektől, és az evangélium lényegére irányítja a figyelmet.
Az Egyház időtlensége a világ múlékonyságában
Sorcinelli szerint a szent művészet egyik legnagyobb kísértése az “önmagáért való alkalmazkodás”. A liturgia nem a kor ízlésének kiszolgálója, hanem az örökkévalóság tanúja. Az Egyház a világban él, de nem a világ logikája szerint formálja önmagát.
Parfümjeiben is ez a teológiai gondolat jelenik meg: illatai gyakran szakrális terek emlékezetét hordozzák: tömjént, fát, félhomályt. Az illat számára nem esztétikai játék, hanem az imádság érzékelhető dimenziója, amely „felszáll, mint a füst” Isten elé.
Sebzett hit, mégis reményre nyitott Egyház
Sorcinelli őszintén beszél hívőként megélt belső feszültségeiről is. Úgy látja, a katolicizmus egyszerre hordoz kincset és sebeket: akkor tud hitelesen megszólalni, ha nem tagadja saját törékenységét. A befogadás, az irgalom és a gyógyulás teológiája nem opcionális, hanem az evangélium belső következménye.
Művészetét „nyitott sebként” értelmezi: olyan alkotói jelenlétként, amely nem lezár, hanem kérdez; nem magyaráz, hanem teret nyit. Egy olyan liturgikus esztétikaként, ahol minden, az anyag, a forma, az illat és a mozdulat a kegyelem hordozójává válhat.
fotók: Filippo Sorcinelli instagram oldala