Vasárnap kihasználtam a száraz időt – látva az előrejelzéseket, mindenképp örültem, hogy olyan napot fogtam ki a kirándulásra, amikor nem kell a réteges öltözet fölé még esőkabátot is húznom, és, miért is tagadjam, kifejezetten lelkesített, hogy nem sárban cuppogva kell erdőt járnom. Bár ez utóbbit kicsit benéztem, hiszen az elmúlt napok gyakori csapadéka jelentősen fellazította a talajt a Bakonyban is, azért tudtam értékelni az eső elmaradását és a fák közül itt-ott kibukkanó napsütést. Idei első túrám Bakonybél környékén zajlott – nem első, nem utolsó alkalom. Van valami ezen a helyen. Valamiféle mágnesesség, mint a Badacsonyban a tanúhegyeknek köszönhetően. Egészen biztosan nem véletlen, hogy eleink a Szent Mauriciusz Monostort is itt alapították. Megpihenni a helyi trafikba tértem be: egy kávéval, egy csokival és egy szórólappal távoztam. Utóbbit egy nagyon mosolygós hölgy nyomta a kezembe.
Megkockáztatom, hogy nem a két szép szemem miatt talált meg a szórólapozó hölgy. Utólag belegondolva nem jut más az eszembe, mint a csoki, ami felhívhatta rám a figyelmet. Mert bizony válogattam: feltartva a sort és a kiszolgáló hölgyet is. Meg azért is gondolom, hogy épp az édesség volt az etalon, mivel az utánam következő úr is kapott egy lapot: ő kaparós sorsjegyet vett a kávéja mellé. A szórólap egyébként fekete-fehér volt, kiemelőszínek nélkül. Eszembe jutott róla egy régi reklámszlogen, csak az nem, kit reklámozott. Arról szólt, hogy a társaság nem kertel: feketén-fehéren csak tényeket közöl. Tulajdonképpen az én szórólapom is tények voltak, csak érezhetően finomak, lágyak, simogatóak. Heti nagyböjti ajánlások.
Hétfő – Imádság: Az egész hetet ajánld fel az Úrnak. Hogy ez mit jelent? A hét felajánlása azt jelenti, hogy már a kezdetén Isten kezébe tesszük minden tervünket, örömünket és nehézségünket. Az imádság segít abban, hogy ne csak a saját erőnkre támaszkodjunk, hanem tudatosan kérjük az Úr vezetését. Így a hétköznapi teendők is lelki tartalmat kapnak, és közelebb vihetnek bennünket Hozzá.
Kedd – Bőkezűség: Légy bőkezű azokkal az ajándékokkal, amelyeket Istentől kaptál. A bőkezűség arra emlékeztet, hogy mindaz, amink van – időnk, figyelmünk, tehetségünk vagy anyagi javaink – ajándék Istentől. Amikor ezekből másoknak is adunk, valójában Isten szeretetét közvetítjük feléjük. A nagyböjt jó alkalom arra, hogy tudatosan kilépjünk önmagunkból, és örömmel osszuk meg, amit kaptunk.
Szerda – Hála: Mondj köszönetet azoknak, akik által megtapasztaltad Isten szeretetét. A hála segít felismerni, hogy Isten gyakran embereken keresztül érinti meg az életünket. Amikor köszönetet mondunk nekik, nemcsak az ő jóságukat ismerjük el, hanem Isten munkáját is bennük. A kimondott hála erősíti a kapcsolatokat és mélyíti a bennünk élő hitet.
Csütörtök – Szolgálat: Vedd észre a melletted élők szükségleteit, és segíts. A szolgálat azt jelenti, hogy nyitott szemmel és szívvel fordulunk a körülöttünk élők felé. Sokszor apró figyelmesség vagy egy kis segítség is nagy megkönnyebbülést hozhat valakinek. Amikor önzetlenül segítünk, Krisztus szeretetét visszük tovább a mindennapokban.
Péntek – Böjt: Mondj le azokról a szokásaidról, melyek eltávolítanak Istentől. A böjt nem csupán ételről való lemondás, hanem tudatos döntés arról, hogy elengedjük mindazt, ami eltávolít Istentől. Amikor lemondunk egy rossz szokásról vagy túlzásról, helyet készítünk a szívünkben az Ő jelenlétének. A lemondás így nem veszteség, hanem lehetőség a lelki megújulásra.
Szombat – Csend: Maradj csendben, lassulj le. Csendesítsd le a lelkedet. A csend lehetőséget ad arra, hogy kilépjünk a zajból és a folyamatos rohanásból. Amikor lelassulunk, könnyebben meghalljuk Isten halk, bennünk szóló hangját. A lecsendesített lélek békére talál, és új erőt kap a folytatáshoz.
Vasárnap – Visszatekintés: Gondolj vissza hálával az elmúlt hétre, és kezdd el újra. A visszatekintés segít felismerni, hol volt jelen Isten az elmúlt hét eseményeiben. A hála megerősít abban, hogy nem egyedül jártuk végig az utunkat, még a nehéz pillanatokban sem. Az újrakezdés pedig emlékeztet arra, hogy minden hét kegyelmi lehetőség a megújulásra.
Végül döntöttem – higgyék el, nem volt könnyű. Mert azért mégiscsak 16-17 kilométeres gyalogtúrát teljesítettem, és az a csoki ott a kabátom zsebében szinte égette a textilen keresztül a bőröm, állandó gondolatokat pulzálva az agyamban. De meggyőztem magam: úgyis laktózérzékeny vagyok, egyetlen kis csoki miatt fel kéne használnom egy egész enzimet. Inkább nem. Hazahoztam, majd odaadom valakinek. Feltöltődtem én a csoki nélkül is.
fotók: Kalmár Csaba