Carlo Roberto Maria Redaelli érsek kinevezése komoly vitákat váltott ki a Vatikánban és azon túl is, különösen korábbi, az azonos nemű kapcsolatokkal kapcsolatos megnyilatkozásai miatt.
XIV. Leó pápa egy sokak által vitatott kinevezést tett közzé: a Goriziai Főegyházmegye érsekét, Carlo Roberto Maria Redaellit nevezte ki a Klérus Dikasztériumának titkárává, vagyis az egyik legfontosabb vatikáni hivatal kulcspozíciójába.
Redaelli neve korábban is felmerült egyházi vitákban, elsősorban az LMBTQ-kérdésekhez való hozzáállása miatt. Nézeteire már egy 2020-ban megjelent könyv is felhívta a figyelmet, amelyet Luciano Moia, az olasz püspöki kar hivatalos napilapja, az Avvenire vezető újságírója írt. A kötetben Moia azt állítja, hogy az Egyháznak az „önmegtartóztatás” fogalmát azonos nemű kapcsolatokban is hasonló módon kellene értelmeznie, mint a házasságon belüli tisztaságot.
E gondolat illusztrálására Moia Redaelli egy 2017-es reakcióját idézi, amikor egy katolikus cserkészvezető azonos nemű „házasságot” kötött. A szerző szerint Redaelli „meglepett mindenkit”: nem lépett fel bíróként, nem adott feloldozást, de nem is ítélte el az eseményt. Ehelyett arra hívta a közösséget, hogy közösen gondolkodjanak el azon, vajon egy ennyire megosztó történésből is fakadhat-e kegyelem. Moia ezt az álláspontot olyan mérsékelt megközelítésként értékelte, amely a befogadás, a megkülönböztetés és az integráció hangsúlyait hordozza: szerinte összhangban Ferenc pápa tanítóhivatalának irányvonalával.
Mi az egyház tanítása?
A Katolikus Egyház Katekizmusa világosan fogalmaz a homoszexualitás kérdésében. A Szentírásra és az apostoli hagyományra támaszkodva kijelenti, hogy az azonos neműek közötti nemi cselekedetek „belső természetüknél fogva rendezetlenek”, ellentétesek a természetes törvénnyel, és semmilyen körülmények között nem hagyhatók jóvá. A katekizmus csak ezt követően tér át a tisztaság témájára, amely a homoszexuális hajlamú személyek esetében egyértelműen a teljes önmegtartóztatást jelenti.
Korábbi viták és liturgikus állásfoglalások
Redaelli 2004 és 2012 között Milánó segédpüspöke volt, majd 2012-től Gorizia érseke lett. Kánonjogászként több alkalommal is a figyelem középpontjába került. Különösen nagy visszhangot váltott ki, amikor a hagyományos latin mise jogi státuszát kérdőjelezte meg.
A 2018 novemberében Rómában tartott olasz püspöki konferenciai közgyűlésen Redaelli kétségbe vonta XVI. Benedek pápa 2007-es Summorum Pontificum kezdetű motu propriójának jogalapját. Állítása szerint a XXIII. János pápa által kihirdetett, 1962-es római misekönyvet VI. Pál pápa ténylegesen hatályon kívül helyezte, így a dokumentum jogilag értelmezhetetlen, és a hagyományos latin mise nem tekinthető legitim módon “felszabadítottnak”.
Ez az érvelés azonban többek szerint kánonjogilag hibás: soha nem született olyan egyértelmű törvény, amely a 1962-es misekönyvet eltörölte volna. A kánonjog kimondja, hogy kétség esetén a korábbi törvény visszavonása nem vélelmezhető, ráadásul XVI. Benedek pápa nem kivételt vagy engedményt adott, hanem egy addig is fennálló jogot ismert el.
Kulcsszerep a Római Kúriában
A Klérus Dikasztériumának titkáraként Redaelli az egyik legbefolyásosabb vatikáni hivatal irányításában vesz részt. A Praedicate Evangelium rendelkezései szerint a dikasztérium feladatai közé tartozik a megyéspapság lelkipásztori szolgálata, fegyelme, folyamatos képzése és anyagi ellátása, a szemináriumok felügyelete, a papi hivatások előmozdítása, valamint a klerikusok jogállásával és fegyelmi ügyeivel kapcsolatos döntések.
A hivatal jelenlegi prefektusa Lazarus You Heung-sik dél-koreai bíboros, aki életkora miatt várhatóan a jövő évben nyugállományba vonul.
A LifeSiteNews értesülései szerint – amely ezen írás forrása – nem kizárt, hogy Redaelli érsek később magát a prefektusi tisztséget is átveheti.
fotó: clerus.va