Érdekes korban élünk: a technika vívmányai, a digitális világ, az internet, és az azon keresztül azonnal elérhető lehetőségek nélkül talán már el sem tudnánk képzelni az életünket, miközben szinte megállás nélkül nosztalgiázunk, sóhajtozva idézzük vissza a „régi, szép időket”, szavaink között kiemelt gyakorisággal jelenik meg a „bezzeg”, s követi azonnali múltba révedés. Felidézzük azokat az időket, amikor két korona volt a liter tej, tízezer egy kocsi, amikor mindenkinek volt munkája, amikor minden ház udvarán kapirgáltak a tyúkok és kalákában épültek a porták. Könnyes a nosztalgia, ábrándos a tekintet. A régi, szép idők, amikor még volt az embereknek idejük egymásra, és amikor még egyértelmű volt az istenhit.
Statisztikai adatokat üldöztem minap az interneten. Elsősorban Európa érdekelt, mivel egy rádiós hírműsorban a bemondó érdekes hanglejtéssel ejtette ki: keresztény Európa. Amikor a keresztény szót mondta, mintha egyfajta gúny vagy kétkedés lett volna a hangjában: utalva az elmúlt évek, talán egy-két évtized negatív tendenciáira e téren. Persze, én is hallottam, sőt saját szememmel is láttam olyan nyugat-európai templomot, melyet – eredeti céljaira való kihasználtsága miatt – átalakítottak: lett belőle közösségi tér vagy kávézó, ne adj Isten, konditerem. Szóval nem viselek én sem szemellenzőt, de felettébb kíváncsi lettem: mekkora manapság a baj? Mennyire keresztény még Európa, és vajon mi lehet az oka a csökkenésnek? Milyen jövő vár ránk?
Nem minden ország adataihoz jutottam hozzá, illetve találtam olyan információt is, hogy bizonyos országokban nem kérdeznek rá a népszámlálások során a vallási hovatartozásra, mivel ez sértő lehet egyeseknek. Ahol azonban találtam adatokat – az eredmény a legtöbb esetben kifejezetten lehangoló.
Németországban például kicsivel 50% alatt marad a magukat kereszténynek vallók aránya, míg a 2000-es évek elején ez a szám a 70%-ot is elérte. Ugyanez a helyzet Franciaországban és Svédországban is. Belgium jelentős csökkenést tudhat magáénak: húsz éve még 80%-ban vallották magukat kereszténynek a belgák, ma már alig haladja meg a szám az 50%-ot. Sajnos Magyarország sem büszkélkedhet jó eredményekkel: a legutóbbi népszámláláskor csupán 42,5% identifikált magát kereszténynek, miközben az ezredfordulókor 70-80% volt az arány. Szlovákiában a legutóbbi számláláskor 68,5% jelölte meg valamelyik keresztény vallást sajátjának. A legmagasabb számok Olaszországban születtek, 80% körüli adatokkal. Itt a legkisebb a csökkenés, ugyanis húsz éve ez az adat szintén 80-90%-ot mutatott.
Olyan felmérés is készült, melyik európai országokban vallották magukat a legkevesebben vallásosnak. Számomra nagyon meglepő volt a tény, hogy az első helyen Csehország végzett, ahol a 16-29 éves fiatalok közül 91% határozottan nem vallásosnak tartja magát. A sorban Észtország és Hollandia követi a cseheket.
A keresztény vallásosság csökkenő üteme egész Európára kihat. Nyugaton erőteljesebb, Kelet-Közép-Európában valamivel lassabb. Évente fél-egy százalékkal csökken a szám, ami – a mostani adatokat figyelembe véve – sajnos elég elkeserítő prognosztikát mutat. A vészharangot már nagyon erősen kéne kongatni, mert azokban az országokban, ahol már most is ötven százalék alatti a keresztények aránya, akár 2035-40-re kritikussá válhat ez a helyzet, hacsak valamilyen hirtelen pozitív változás nem következik be.
Sikerült egy olyan listát is találnom, ahol az okokra igyekeztek rávilágítani, minek tudható be a csökkenés. Itt azt mérték, miért nem keresik az emberek (többnyire a fiatalabb korosztály) a kapcsolatot Jézussal, illetve miért hagyták ott az egyházat. A korábban keresztény, mára viszont már önmagukat nem vallásosnak mondók a következő válaszokat adták:
- nem hisznek a tanításokban (hitelvesztés, tudományos világnézet, racionalizmus)
- a vallás nem releváns a mindennapi életben (praktikus ok, nem ideológiai elutasítás)
- az egyházak túlpolitizáltak
- negatív tapasztalatok az egyházzal (botrányok, kirekesztés)
- gyerekként sem volt igazán fontos (generációs szálszakadás)
Ez utóbbit említette a statisztika a legerősebbnek. Akkor is, ha mindkét szülő meg van keresztelve, nagyon sok esetben nem tartják már fontosnak, hogy gyermeküket is keresztény tanításban részesítsék. Nem állítanak eléjük megfelelő példákat, nem szorgalmazzák, hogy olyan közegbe kerüljenek, mely a vallás útjára tudná terelni megfelelő oktatással: az érdeklődés felkeltésével.
Ami biztos, hogy van mit tenni! De nemcsak az egyháznak, nemcsak a papoknak! A közösségnek is megfelelően kell hozzáállnia: megmutatni a felnövekvő generációknak, mennyire jó Istennel együtt lenni, együtt járni. De vannak-e, lesznek-e vajon fáklyavivők?
fotók: wikipédia