Mindjárt az elején leszögezem, hogy a kérdés nem bennem merült fel. Szilárd meggyőződésem, hogy Mindszenty József bíboros a magyar katolikus egyház szabadságának védelmezője. és a hit a hőse volt. Azonban a kérdés történészi körökben mégis felszínre került. Méghozzá nem az államszocializmus ideológiailag irányított, gyakran áltudományos világban, hanem napjainkban.
Egy neves, és a szakmában joggal elismert magyar történész, Ungváry Krisztián több előadásában is felvetette, hogy szerinte Mindszenty József esztergomi érsek felesleges makacsságával, és saját szerepének téve megítélésével nagyban rontotta a kommunista elnyomás alatt vergődő magyar katolikus egyház fejlődésének esélyeit. Mindszenty Józsefet a veszprémi püspöki székből emelte a magyar egyház fejévé XII. Pius pápa 1945 szeptemberében, az azon a tavaszon elhunyt Serédi Jusztinián hercegprímás helyébe. Az új esztergomi érsek a magyar történelem legnehezebb időszakában vette kezébe a pásztorbotot, ugyanis addig soha nem fordult elő, hogy egy hódító nagyhatalom ellenségének tekintette volna a vallásnak még a létezését is. A török sem, sőt, maga az Oszmán Birodalom is az iszlám alapjain épült fel. A Szovjetunió ateista ideológiája azonban főként azért nem tűrte a kereszténységet, mert a marxizmus-leninizmus is egyfajta ,,dogmák” mentén, tehát mintegy vallási alapon működött.
A katolikus egyház autonómiája, nemezetek felettisége, Róma központúsága pedig az embereknek a kommunista hatalomhoz való lojalitását kérdőjelezte meg. Mindszenty József mindezt pontosan tudta, és éppen ezért mindig határozottan ellenállt minden olyan kísérletnek, amely az egyház ezen küldetését és szerepét bármiben is akadályozta volna. Nem beszélve arról, hogy abban az időben Magyarországon (talán az egész Kárpát-medencében) a magyar nemzeti érdekek nagyon is egybeestek az egyház érdekeivel. Ungváry Krisztián ezt a szilárd ellenállást elismeri és méltányolja, de azt állítja, hogy a hercegprímásnak nem volt meg az a közjogi hatalma, amit ő tulajdonított saját magának.
Ezt nem taglalom, több helyen megtalálható, milyen szerepe volt ezer éven keresztül az esztergomi érsekeknek a magyar történelem folyamán. A történész azt mondja, hogy Mindszenty József sokkal több figyelmet fordított a politikai kérdésekre, mint az egyház belső ügyeire (ezt én egyszerűsítettem le így). Hogy 1945-ben, főként pedig 1946-ban a köztársasággá alakulás idejében már nem volt a hercegprímásnak valós közjogi hatalma, az biztos. Ebben Ungváry egyáltalán nem téved. Abban azonban igen, hogy Mindszenty József bíboros ezt ne tudatosította volna. Nagyon is tudta, ám azt is tudta, hogy a magyarság, még a nem katolikusok is, benne látják a reményt, mint az egyetlen hiteles társadalmi szereplőben. Akit nem kötnek pártérdekek, politikai alkuk, nem zsarolható. És ez így is volt. Miután Mindszenty Józsefet 1948 karácsony másnapján bebörtönözték, az egész országban benne volt a kérdés, hogy megtörik-e a kemény főpap? Nem tört meg, noha a kínzások hatására több kierőltetett jegyzőkönyv és ,,beismerő vallomás” készült, ami ennek az ellenkezőjét állította.
A nemzet- értelmiségiek éppen úgy, mint a vallásos parasztság és munkásság- benne látták a reményt a változásra, a felszabadulásra. Ungváry Krisztián azt is hibának tartja, hogy az esztergomi érsek 1956. november 4-e hajnalán az USA budapesti nagykövetségén kért menedéket, és ott maradt 15 évig. A történész a lengyel bíboros, Stefan Wyszyński példáját hozza fel, aki a háziőrizetben is tudta irányítani az egyház életét. Említi Márton Áront is, aki börtönből szabadulva, szintén háziőrizetben napok alatt felszámolta a békepapi mozgalmat. Nos, mindkét példa helytálló.
Ám Mindszenty József személye annyira gyűlölt volt a magyar és szovjet kommunista hatalom szemében, hogy egyáltalán nem biztos, mi lett volna a sorsa, ha újból a kezükbe kerül. A magyar katolikusság bízott főpásztorában az utolsó pillanatig. Mert tudta, hogy Magyarország utolsó bíboros-hercegprímása maga volt az élő kőszikla, amely szilárdan állt a viharban ,,Istenért, Egyházért, Hazáért“. Ez pedig túlmutat a történészi szakmán. A hősöket nem a levéltárak teremtik, hanem az emberek szíve emeli őket azzá.
fotók: wikipédia