„Végül egy igen magas hegyre vitte őt a sátán…”
A mai evangéliumban elhangzott kísértések harmadik jelenete ez: nem kenyér, nem csoda, hanem hatalom. A világ országai, gazdagság, befolyás, dicsőség. “Csak” egy feltétel van: „ha leborulsz és imádsz engem.”
A Sátán nem úgy kísért, hogy mindent elvenne. Épp ellenkezőleg. Adni akar! Hatalmat. Elismerést. Látszólagos sikert. Gyors eredményt.
„Ezt mind neked adom…”
– milyen ismerős mondat! Nem kell szenvedni, nem kell várni, nem kell kereszt. Csak egy kis kompromisszum. Egy kis meghajlás. Egy apró engedmény.
A kísértés logikája mindig ugyanaz: megspórolni az utat… Megkerülni a keresztet. Gyorsan és látványosan győzni. Megszabadulni az ellenségtől…
Ez a kísértés nemcsak személyes életünkben jelenik meg. Ott van a politikai életben: hatalom bármi áron. Szövetség elvektől függetlenül, erkölcsi engedmények a sikerért. És ott van az egyházi életben is.
Az egyház történelme során hányszor elfogadta a felkínált földi javakat! Pénzt, kiváltságot, politikai támogatást, befolyást. És sokszor nem is rossz szándékkal, hanem azzal a gondolattal:
„így majd jobban tudjuk szolgálni Istent.”
Csakhogy a kérdés mindig ugyanaz! Ki előtt borulunk le?
Ha az egyház a hatalomtól, politikától, gazdasági erőtől várja a jövőjét, akkor lassan elfelejti, hogy az ő ereje nem innen jön.
Ne idealizáljuk magunkat! Nehéz ellenállni. Még a kitartók is meginognak. Még az elkötelezett pap, a hívő politikus, a buzgó keresztény is megkísérthető.
Hogy miért? Mert jó érzés, ha elismernek. Jó érzés, ha számít a szavunk. Jó érzés, ha fontosnak tartanak.
A probléma nem a hatalom önmagában. A kérdés az, hogyan jutunk hozzá, és kinek a szolgálatába állítjuk. Az egyházban bizonyos esetekben nem nagy gond hatalomhoz jutni: egy beképzelt, messianisztikus vezető hamar talál hű szolgákat… Akiket aztán megjutalmazhat!
Jézus nem tárgyal a Sátánnal. Nem alkudozik. Nem mondja: „csak egy pillanatra…”
„Takarodj, sátán! Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!”
És ez a mondat rendet tesz. Nem kettős hűség. Nem két úr. Nem egy kis Isten és egy kis világ. Nem egy gyertya az Istennek és egy másik a Sátánnak – biztos, ami biztos! Csak egyetlen Úr…
„Erre otthagyta őt a sátán, és íme, angyalok jöttek és szolgáltak neki.”
Amikor az ember nemet mond a hamis hatalomra, lehet, hogy ideig-óráig vesztesnek tűnik. Lehet, hogy kevesebb lesz a befolyása. Lehet, hogy háttérbe szorul. Sőt, nem is csak lehet!
De Isten nem marad adósa annak, aki igaz meggyőződése szerint él. Az angyalok szolgálata azt jelenti: az igazi erő nem a világ csúcsain születik, hanem az isteni engedelmesség mélységében. Nem az emberi engedelmesség felszínességében!
Nem kell mindig alkut kötnünk. Főleg nem az igazság rovására. Nem kell felcserélnünk lelkiismereti szabadságunkat a sikerrel. Nem kell meghajolnunk olyan erők előtt, amelyek nem Istent szolgálják, hanem egyesek dédelgetett vágyait.
Mert minden kísértés mögött ott a kérdés: Kit imádok valójában? A nagyböjt, és gyakorlatilag egész keresztény életünk ennek a döntésnek az ideje.
Újra és újra kimondani:
„Uram, csak Téged imádlak. És csak Neked akarok szolgálni.”
Ha kitartunk elveink mellett, ha lelkiismeretünk szerint cselekszünk, a Sátán előbb-utóbb elmegy. És az Isten kegyelme marad. Mindvégig!
fotó: közösségi média