Éppen felújítási munkálatok zajlottak a szilágycsehi (Románia) református templomon, melyet még az 1500-as évek elején építettek, amikor az 507 éves templomtorony váratlanul leomlott. A törmelékek beterítették a templom melletti parkolót, illetve az arra vezető utat is. A Magyar Református Egyház nagyszabású adománygyűjtést hirdetett meg a torony újjáépítésére és az épület megmentésére.
A nagy múltú templom gótikus jellegű, 1519 körül még katolikus szentélyként építették, de a reformáció idején a helyi közösség áttért a református hitre, templomukat is e hitben használták tovább. A vallási építmény értékes középkori kőfaragványokat és egykori nemesi családok – Drágffy, Jakcs-famíliák – címereit őrzi. Éppen emiatt nemcsak vallási, hanem kiemelt helytörténeti emlék is.
A kedden bekövetkezett omlás során szerencsére senki nem veszítette életét, egy rendőrt szállítottak kórházba, aki kisebb sérüléseket szenvedett. A hatóságok lezárták a területet, mivel további omlásveszély áll fenn. Az eset okát és részleteit még vizsgálják.
A Magyar Református Szeretetszolgálat adománygyűjtést hirdetett meg, hogy ezt az egyik legrégebbi református templomot sikerüljön megmenteni, újjáépíteni. A jólelkű adakozók az adomany.jobbadni.hu oldalon keresztül juttathatják el támogatásaikat, illetve az alapítvány bankszámlájára történő utalással: 10702019-85008898-51100005 (közlemény: szilágycsehi templom).
fotó: reformatus.hu (Torkos Márk-Erik, KREK)