Új kezdet Pannonhalmán a megszentelt élet napján

A noviciátus egyéves időszaka a megkülönböztetés ideje: Béda testvér a bencés életforma mindennapi gyakorlatán keresztül, az imádság, a Szentírás kitartó olvasása és a közösségi élet rendje által keresi a választ arra, valóban erre a hivatásra szól-e meghívása. Ez az idő nem teljesítményről, hanem belső érlelődésről szól, amelyben az ember fokozatosan tanulja az önismeretet, az őszinteséget és az Istenre figyelő jelenlétet.

A szerzetesi élet tanulásában Béda testvért a közösség imádságos ritmusa, a magiszter lelki kísérése és a rendszeres gyónás segíti. A laudesben Imre atya, a novícius magisztere szólt a közösséghez és az új testvérhez. Beszédében Urunk bemutatásának ünnepére utalva emlékeztetett: Krisztus, a népek világossága, maga vált élő Szentéllyé, és ebbe a titokba kapcsolódik bele minden megszentelt élet.

Imre atya hangsúlyozta: az isteni gyermekség tudata hordozza a szerzetesi élet alapját is, hiszen Isten szeretett gyermekei vagyunk, akiket gondoskodó szeretettel vezet. A hivatás célja nem más, mint eljutni „a hitnek és Isten Fia megismerésének egységére”, arra az érettségre, amely Krisztus teljességéhez mérhető. Végül Béda testvérhez fordulva így bátorította: váljon a közösségben Isten jelenlétének élő templomává, akinek ajkát az Úr nyitja meg dicséretének hirdetésére – adja hírül a Pannonhalmi Főapátság honlapja.

Béda testvér névválasztása a tiszteletreméltó Szent Béda előtt tiszteleg, aki a pannonhalmi bazilika szentélyében megfestett bencés szentek egyike. Közbenjárását kérve imádkozik a közösség azért, hogy Isten teljessé tegye azt a jót a novícius életében, amelyet ezen a napon megkezdett az új novícius életében.