Új testület püspökök és világi hívek részvételével

A kezdeményezés nem új keletű: már tavaly novemberben rábólintott a szabályzatra a Német Katolikusok Központi Bizottsága (ZdK) is. A folyamat azonban még nem zárult le, mivel a dokumentumot a Szentszékhez is felterjesztik jóváhagyásra (recognitio). A végső döntés tehát Rómában születik meg.

A Szinódusi Konferencia a németországi Szinódusi Út reformfolyamatának egyik konkrét eredménye. A több éve zajló párbeszéd olyan kérdéseket érint, mint az egyházon belüli hatalomgyakorlás és felelősségmegosztás, a szexuáletikai tanítás megújítása, valamint a nők egyházi szolgálatának kérdése. A folyamat ugyanakkor komoly vitákat is kiváltott.

Az elmúlt években a Német Püspöki Konferencián belül sem volt teljes egyetértés: négy, inkább konzervatív irányultságú főpásztor visszalépett a reformfolyamatban való részvételtől. A Vatikán részéről is többször hangzottak el aggályok, különösen azzal kapcsolatban, hogy az egyes megyéspüspökök saját egyházmegyéjük feletti, egyházi jogon alapuló döntési hatáskörét nem lehet korlátozni vagy kollektív testületre átruházni.

A mostani döntés tehát fontos lépés a német egyház reformtörekvéseinek intézményesítése felé, de a végső jóváhagyás még a Szentszéktől függ – írja a Domradio német hírportál.