Február 14-e világszerte a szerelmesek ünnepe, ám a nap névadója, Szent Valentin, azaz Szent Bálint eredetileg egy 3. századi keresztény mártír volt a Római Birodalomban. Alakját az évszázadok során legendák szőtték körül, és valószínű, hogy több azonos nevű vértanú története is összemosódott. A legismertebb hagyomány szerint Valentin papként szolgált, amikor II. Claudius császár megtiltotta a fiatal férfiak házasságát, mert úgy vélte, az egyedülálló katonák hatékonyabban harcolnak.
Valentin azonban a keresztény házasság szentségét fontosabbnak tartotta a császári rendeletnél, ezért titokban továbbra is összeadta a szerelmes párokat. Amikor ez kiderült, börtönbe vetették, majd a hagyomány szerint Kr. u. 269 körül, február 14-én kivégezték. Egy másik legenda úgy tartja, hogy fogsága alatt megismerkedett börtönőre vak lányával, akinek imádságával visszaadta a látását, és kivégzése előtt búcsúlevelet írt neki „A te Valentinodtól” aláírással – innen eredeztetik a Valentin-napi üzenetküldés szokását. Ünnepnapját 496-ban jelölte ki az egyház, feltehetően azért is, hogy keresztény tartalommal váltsa fel a február közepén tartott pogány római Lupercalia termékenységi ünnepet. A középkorban, főként Angliában és Franciaországban terjedt el az a hiedelem, hogy február közepén kezdenek párosodni a madarak, ami tovább erősítette a nap és a szerelem kapcsolatát. A 14–15. századtól az irodalomban is megjelent ez a motívum, majd a 19. században az üdvözlőkártyák tömeggyártásával a Valentin-nap világi, ajándékozáshoz kötődő ünneppé vált. Magyarországon Szent Bálint nemcsak a szerelmesek, hanem az epilepsziások és a lelki betegek védőszentje is volt, napjához időjárás- és termésjósló hiedelmek is kapcsolódtak, míg a modern, romantikus jellegű Valentin-nap csak a 20. század végén vált igazán népszerűvé hazánkban.
fotó: wikipédia