93 éves korában elhunyt II. Illés, a Grúz Ortodox Egyház katholikosz-pátriárkája

Halálhírét Sio metropolita, a pátriárkai trón ideiglenes helytartója jelentette be. A pátriárka az utóbbi időben súlyos egészségi problémákkal küzdött, és egy tbiliszi kórházban hunyt el.

A szovjet korszakból a nemzeti újjászületésig

A világi nevén Irakli Gudusauri-Sziolasvili néven született egyházi vezető 1933-ban látta meg a napvilágot. Teológiai tanulmányait Moszkvában végezte, majd 1977-ben választották meg a grúz ortodox egyház pátriárkájává – a szovjet korszak egyik legnehezebb időszakában, amikor a vallási életet erős korlátozások sújtották.

A Szovjetunió felbomlása után II. Illés meghatározó szerepet játszott a vallási és társadalmi élet újjászervezésében. Vezetése idején templomok és kolostorok százai épültek újjá, új szemináriumok nyíltak, és az ortodox egyház az ország egyik legfontosabb társadalmi intézményévé vált.

Több tízezer keresztgyermek

A pátriárka különleges kezdeményezésével a demográfiai helyzet javítását is próbálta segíteni. 2007-től vállalta, hogy minden harmadik és további, egyházi házasságban született gyermek keresztapja lesz. Ennek köszönhetően az évek során több tízezer keresztgyermeke lett.

II. Illés nemcsak egyházi vezetőként, hanem művészként is ismert volt: ikonfestőként több alkotása is nagy elismerést kapott.

Halálával Grúziában egy korszak zárult le. A pátriárkát sokan a modern grúz állam egyik erkölcsi tekintélyének és a nemzeti egység jelképének tartották. A grúzok 85%-a az ortodox egyházhoz tartozik.