„A virágnak valami kapcsolata van a halottakkal. Ezért kell, hogy a temető kert legyen. Minden virág vonatkozásban áll a halállal, de főként a letépett virág, a csokor és a koszorú… Schuler azt mondja: a növény a nyílt lét szimbóluma. Nyílt lét? Mi az? Olyan lét, ami az élet látható határain túlterjed. Elsősorban átterjed az élet előtti és utáni létre, a születés előttire és a halál utánira, olyan lét ez, amelynek az élet határa nem határ, nyílt, előre és hátra, fel és le. Ez persze csak olyan embereknek szól, akik tudják, hogy a halál nem megsemmisülés.”
Az idézet Hamvas Béla A virágszedés lélektana című művéből származik. Elhangzott a Selye János Gimnázium épületének első emeletén – egy tárlat erejéig – berendezett „Gimigalériában”. Idézője Szabó Gábor tanár úr volt – elmondása szerint kedvenc írójának, kedvenc művéből vett kedvenc sorokat olvasott fel a közönség előtt. Apropója pedig a már említett kiállítás: Aranyosi Szénássy Attila, Neszmélyen élő képzőművész alkotásai kerültek a nyers fából vágott lécállványokra. Tiszta volt, illatos és puritán. Tökéletes megtartója Jézusnak, a virágnak és a magyar irodalom azon nagyságainak, akik szívét és a papírra vetett gondolataik fonalát még Isten irányította.
A művész Révkomáromban született, tárlatát alma materébe hozta: a Selye János Gimnáziumban érettségizett, jobban mondva a Komáromi Bencés Gimnáziumban – akkor még ezzel a névvel büszkélkedett az intézmény. Rajztehetsége gyorsan felszínre került: tehetségét a városházán és a moziban is kamatoztatta. A grafika majdnem minden ágát ismeri és műveli; szívéhez legközelebb mégis a linómetszet került: a fekete-fehér kontraszt miatt. Két szélsőség, ami ilyenkor a felületen megjelenik – a világos és a sötét arányosságban képiséggé olvad össze: metaforája az életnek és a halálnak.
Az Aranyosi Szénássy Attila által megalkotott Jézus-ciklus ma már 14 darabra terjed ki (a Gimigalériába ennek töredékét hozta). A művész elmondta, hogy már megvan a templom, ahol ezek a linómetszetek majd stációként lesznek elhelyezve. A linómetszetek ugyanis azt a történetet idézik, amikor Jézus Krisztus vitte a keresztet a Golgotára, egy asszony pedig, akit a hagyomány Szent Veronika (Bereniké) néven ismer, megsajnálta őt. Kilépett a tömegből, fátylát nyújtva Jézus felé, hogy a vértől, verejtéktől és portól megtisztítsa vele az arcát. Jézus megtörölte, majd a kendőt visszaadta, és a legenda szerint az arca csodás módon rajta maradt a kendőn. Ez az arc pedig – több variációban, fehéren és feketén, fényesen és sötéten, békésen és izgalmat okozón köszön vissza Aranyosi Szénássy Attila linóképeiről.
A képzőművész jelenlegi kiállításán megtekinthetők még babérkoszorús költőink is – igazodva a tavalyi Jókai bicentenáriumhoz, illetve a négy évszakos napraforgó együttes, mely az élet évszakait is hivatott szimbolizálni – édesanyja emlékére készültek.
„Nem tehetem meg, nem is tudnám, nem is szándékom, hogy csukott szemmel járjak a világban, hogy ne reagáljak a mindennapokra. Elszomorítónak és elfogadhatatlannak tartom, hogy világvezető politikusok játszi könnyedséggel döntsenek életről és halálról, a jó, a szép és léleknek tetsző dolgok tönkretételéről. Emiatt állítottam a Fecske a szögesdróton című képemet a tárlat legelejére – mementóként – az üzenettel: soha, semmilyen háborút!”
– zárta szavait Aranyosi Szénássy Attila képzőművész, átadva kiállítását a kíváncsi szemeknek, szépre éhes lelkeknek.
fotók: Kalmár Csaba