Az internet korában mindenki beszél. Mindenki kommentel. Mindenki ítél. A közösségi média új szabadságot adott. Bárki elmondhatja a véleményét. Bárkiről. De a szabadság könnyen ítélkezéssé válik. Egy mondat. Egy komment. Egy megosztás. És már repül is a „kő”.
Most egy irodalmi ügy körül látszik ez jól. Lackfi János Kossuth-díja vitát váltott ki. A kérdés nem a költő munkássága. Hanem a körülmények.
Lackfi édesanyja, Mezey Katalin tagja annak a testületnek, amely részt vesz a Kossuth-díjak jelölési folyamatában. Több kulturális szereplő ezért nyílt levélben bírálta a döntést. Szerintük már a helyzet látszata is problémás lehet. Az esetről több lap is beszámolt.
Az Index például a tiltakozó levélről írt.
A költő másképp látja a történetet. A HVG-nek azt mondta: éppen édesanyja bizottsági tagsága miatt nem gondolta, hogy szóba kerülhet a neve. Elmondása szerint a döntéskor az édesanyja nem volt jelen.
A bizottság az ő távollétében szavazott.
Mezey Katalin is megszólalt.
A 24.hu-nak azt mondta: nem vett részt sem a jelölésben, sem a szavazásban. Amikor megismerte a jelöltek névsorát, írásban lemondott a bizottsági tagságról. A lemondást azonban nem fogadták el. Az összeférhetetlenségi szabályokat viszont – állítása szerint – betartották.
A vita így tovább él. Az interneten. A kommentmezőkben.
És itt jön egy régi történet. Az evangéliumban farizeusok visznek Jézus elé egy asszonyt.
Kövekkel a kezükben állnak. Várják az ítéletet.
Jézus válasza rövid:
„Aki közületek bűn nélkül van, az vesse rá az első követ.”
Ma már ritkán dobunk követ.
De a kezünkben ott van az okostelefon. És néha egy komment is ugyanúgy tud fájni.
A vita természetes. A kérdések jogosak. A közéletnek szüksége van rájuk.
De közben érdemes emlékezni valamire. Arra, hogy a másik oldalon is mindig ember áll.
fotó: Lackfi János FB oldala