Virágvasárnap ismételten nagy tisztelettel és szeretettel köszöntöttünk minden ünnepelni vágyót – úgy a templomban, mint otthon a készülékeknél, határon innen és határon túl – a nagyböjti szentidő utolsó vasárnapján. Azon a vasárnapon, amikor az Anyaszentegyház Krisztus Urunk jeruzsálemi bevonulására emlékezik. Az ünnepnek kettős mondanivalója van: egyrészt, a győzelem és a megdicsőülés napja ez, amelynek jele a győzelmi pálmát helyettesítő barkaág. Másrészt, ez a nap a szenvedés és a halál ünneplése is, amelynek jele, a misében felhangzó Passió, vagyis a szenvedéstörténet.
Furcsának tűnhet, hogy az Anyaszentegyház a szenvedést és a halált is megünnepli, mert az ember fél a szenvedéstől és retteg a haláltól. Joggal, mert a szenvedés megaláz, a halál pedig elszomorít és meglop bennünket. Hogy ez ne így legyen, az Anyaszentegyház ma arra bíztatja gyermekeit: nézzenek Krisztusra, a megtestesült Isteni Fiúra. Arra kéri övéit, hogy lépjenek Vele szövetségre, mert Krisztus legyőzte a halált és újjáteremtette az életet.
Igyekeztünk mi is megragadni az Egyház által felkínált kezet, azzal a nemes elhatározással, hogy a következő hét liturgikus eseményiben, lélekben végig kísérjük a kereszt királyi útját járó Krisztust. Tanulni akarunk tőle bátorságot, szent merészséget, alázatot és szeretetteljes engedelmességet.
Mialatt lelkipásztorunk a segédkezőkkel a mellékoltárhoz vonult – a Dalárda, Dobos Zoltán vezetésével latinul énekelt, magyar fordítása következő:
Amikor Jézus a szent városba bevonult – a választott nép gyermekei a feltámadást hirdették. És így kiáltoztak pálmaágat lengetve – Hozsanna a magasságban.
Amikor a nép meghallotta, hogy Jézus Jeruzsálembe érkezik – eléje tódultak az emberek. És így kiáltoztak pálmaágat lengetve – Hozsanna a magasságban.
A szertartás kezdetén esperes-plébánosunk a szokott módon üdvözölte a népet, megáldotta és megszentelte a barkaágakat, majd az evangélium ünnepélyes felolvasása után elindította a liturgikus menetet, és a segédkezőkkel az oltárhoz vonult.
Az oltárhoz vonulás alatt a 77-es számú énekünk első három versszakát énekeltük. A szentmise folytatódott, mint máskor. A Vox Columbellae énekkar előadásában, Bányász Emőke, okleveles kántornő vezetésével meghallgattuk a Passiót, Urunk Jézus Krisztus szenvedéstörténetét. Nemcsak a fülünkkel, de a szívünkkel is.
fotók: romkat.sk