Nagypéntek… A húsvéti ünnepkör legsötétebb napja

Aztán a tagadás, Péter tagadása. Ő kapott meg mindent: az oldás és kötés erejét, a mennyek országának kulcsait, vezetheti a nyájat. De ember, és tudja, hogy nagyon nem előnyös valakihez tartozni, akit a közhangulat bűnösnek kiált ki. Péter tehát tagad. Háromszor is nemet mond, mire megszólal a kakas. Ami ezután következik, a lelkiismeret és a bűnbánat gyönyörű története. Elég az elárult, meggyötört Jézus egy pillantása. És Péter érző ember, érzi gyengeségének súlyát…

Végül a hűség. A kereszt alatt nem sokan maradnak. Az anya, akinek a szíve soha nem szakad el a gyermekétől. Mindegy, hol látja: egy trónuson vagy a bitófán. Az ő fia mindenhol, minden körülmények között… Aztán János, a legfiatalabb. Nem az ősz szakállú, bölcs öreg vagy a meglett korú férfi, hanem szinte még gyerek. De tudja, mit kapott. Többet a hatalomnál, többet az elsőségnél: szeretetet.

Ő tudja, hogy ezért nem valamit kell visszaadni, hanem mindent. Hogy nemcsak a hozsannás diadalúton kell ott lenni a Mester mellett, hanem a reménytelenség alkonyán is.

És végül Mária Magdolna, a prostituált. A lenézett, pénzért használt, megvetett nő. Nem az álomférfit hajszolta, nem a legjobban fizető kliens palotájában vigadott, hanem amellett a férfi mellett állt, aki a legjobb volt hozzá, aki felemelte, letörölte könnyeit, és aki már nem adhatott semmit, mert maga is tehetetlen volt már mindennel.

Ez a nagypéntek rövid lelkülete. A hűség napja, amely több a tömegpszichózisnál, több az államhatalomnál. Aki ezt nem érti meg, a nagypénteket sem érti meg. De minek is értené? Hiszen a feltámadást önmagától reméli… Az idő azonban mást mutat. A tagadó, majd bűnbánó ember, az anya, a fiatal tanítvány és a megvetett, mégis hűséges asszony írja az üdvösség történetét. De ehhez hit kell, kegyelem és valami olyan jóság, amit nem lehet tanulni…