„Az életet csak hátratekintve lehet megérteni, de élni előre nézve kell.”
Ezt a mély felismerést a dán vallásfilozófus, Søren Kierkegaard fogalmazta meg, amikor a jelen átláthatatlanságáról beszélt, amely csak visszatekintve nyer értelmet. Ahhoz, hogy a jelent megértsük, szükségünk van számunkra, keresztények számára – Isten segítségével – a múlt értelmezésére. Ez az ősegyház alapvető tapasztalata is: Isten üdvösség-ajándékát csak úgy tudjuk befogadni, ha a múlt eseményeit értelmezzük, és így a jelenünket Isten felé irányítjuk.
Az emmauszi tanítványok evangéliumi története a feltámadás megtapasztalását mutatja be a múlt értelmezésén keresztül. A tanítványok remény nélküli, szomorú jelenbe zárva élnek, és nem ismerik fel az Urat. Helyzetük beszűkültsége elzárja őket Isten hatalmától, fájdalmuk elfedi a feltámadás nagyságát és tágasságát. Mennek az úton, élik az életüket – de nem értik.
Az Urat a kenyértörésben ismerik fel. Ez a konkrét jel válik a felismerés kulcsává. A megtört kenyér a szabadulás jelévé lesz: minden akadály feloldódik, és megnyílik a szemük Isten üdvözítő cselekvésére.
A kenyértörés mindent megváltoztat. A feltámadt Úr ebben a gesztusban adja önmagát a tanítványoknak – és ma is önmagát ajándékozza Egyházának az Eucharisztiában. Az Eucharisztia minden cselekvés középpontja és forrása. Ha nincs kapcsolatunk a feltámadt Úrral, aki a kenyértörésben jelen van, az Egyház nem tud előrehaladni. Ez személyes életünkre is igaz: a feltámadás valóságához való hűséges és biztos ragaszkodás – amely újra és újra az Eucharisztiában válik tapasztalattá – megnyitja számunkra az örök élet kapuját.
„Nem lángolt a szívünk?”
Járjunk együtt a feltámadt Úr örömében, és tanuljuk meg újra és újra azt a bizonyosságot, hogy az Eucharisztia ajándéka hordoz bennünket életünk minden idejében.
Áldott húsvéti ünnepet kíván:
Dr. Daniel Gerte
Északi Katolikus Egyház
a német régió általános helynöke
fotó: pixabay.com