Jézus, látva a tömeget, fölment a hegyre, leült, tanítványai pedig köréje gyűltek. S amikor megszólalt, nem törvényt hirdetett. Nem parancsokat sorolt fel. Nem azt mondja: ezt kell tennetek. A lélek mélyére akar hatni. Azt mondja: boldogok vagytok, ha…
A boldogságokat irányként, nem jutalomként hirdeti meg. Most. Nem majd! Nem teljesítményszagú a felhívása. Meghívás ez. A javából.
És ha őszinték vagyunk, az evangélium hallatán óhatatlanul felmerül bennünk egy kérdés: ebből a nyolc boldogságból vajon mennyi a szimpatikus nekünk?
Mert vannak boldogságok, amelyek szépen hangzanak, és vannak, amelyek zavarba ejtenek.
Boldogok a szelídek… rendben. Boldogok az irgalmasok… szép gondolat. Boldogok, akik sírnak… ez már kényelmetlen. Boldogok, akiket üldöznek… erről inkább hallgatnánk. S hogy miért? A válasz nagyon egyszerű. A világ ugyanis más boldogságlistát kínál.
Boldog az, aki erős. Boldog az, aki sikeres. Boldog az, aki mindig győz, és mindig tudja, melyik oldalon kell állnia. Boldog az, aki mindig meg tudja védeni magát.
Jézus viszont a szív, a lélek irányába mutat. Ezért olyan beszédes, hogy a XX. századi magyar lelkipásztori gondolkodás egyik legszebb „átfordítása” Gyökössy Endre nevéhez kötődik.
Ő a nyolc boldogságot a mai, lelki nyelvre fordította le. A hangsúly már nem a külső helyzeteken, hanem az életvezetésen van:
Boldogok, akik tudják, miért élnek…Boldogok, akik összhangban vannak önmagukkal… Boldogok, akik tudnak hallgatni és meghallgatni…Boldogok, akik nem kiborulnak, hanem leborulnak.
Ez Jézus evangéliuma, napjaink nyelvén.
És éppen ezért fontos látni az ellenpontot is. Mert ahol Jézus boldogságot hirdet, ott mindig ott lappang a másik út lehetősége is.
Ezért beszélhetünk akár nyolc boldogtalanságról.
Boldogtalanok a gőgösek és az önmagukban gazdagok, mert nincs szükségük Istenre, és végül minden mást is elveszítenek.
Boldogtalanok, akik nem tudnak sírni, mert szívük megkeményedik, és nem ismerik a vigasztalást.
Boldogtalanok az erőszakosak és uralkodni vágyók, mert örökségként nem életet, hanem félelmet hagynak maguk után.
Boldogtalanok, akik nem éhezik és nem szomjazzák az igazságot, mert megelégszenek a hazugsággal.
Boldogtalanok a könyörtelenek, mert végül rájuk is könyörtelenség és egyedüllét vár.
Boldogtalanok a romlott szívűek, mert nem látják Istent, csak önmagukat.
Boldogtalanok a viszály szítói, mert rombolnak, de nem építenek sem házat, sem hazát.
Boldogtalanok, akik üldözik az igazságot, mert kizárják magukat a mennyek országából.
Ez nem fenyegetés. Ez egy komoly diagnózis, amelyen el kell gondolkodnunk.
Jézus boldogságai ma sem erkölcsi pontversenyre hívnak, hanem életirányt mutatnak.
És Gyökössy Endre modern megfogalmazásai sem új evangéliumot írnak, hanem segítenek felismerni: hol állunk mi ebben a térben.
Ezért a kérdés ma nem az, hogy melyik boldogságot tudom hibátlanul teljesíteni, hanem ez: melyik az, amelyik most megszólít? Melyik az, amelyik kicsit ellenállást vált ki bennem? Melyik az, amely felé Jézus ma hív?
Mert nem mindent kell egyszerre megvalósítani. Nem is lehet. Elég egyetlen lépés. Egyetlen irányváltás.
És ahol ez megtörténik, ott valóban megszólal a csönd, és az élet, minden törékenységével együtt, élhetőbb lesz..
fotó: pixabay.com