Az internet interaktivitása mindannyiunk számára új lehetőségeket hozott, különösen a véleménynyilvánítás szabadsága és a körülöttünk lévő valóság értékelése terén. Ezzel a szabadsággal azonban hamar visszaéltünk, és ennek következményeit szinte nap mint nap látjuk. Vádat dobni valaki ellen, elítélni, megsérteni vagy kinevetni egy kommentben – mindez meglepően könnyen megy. A problémát sokszor csak akkor vesszük észre, amikor kiderül: ez a fegyver kétélű – írja a lengyel Deon hírportál.
A gyűlöletbeszéd ma már a közélet egyik általános jelensége, különösen az interneten. Prof. Marek Kochan, a varsói SWPS Egyetem kutatója által készített jelentés szerint 2024-ben a megkérdezettek 45 százaléka találkozott internetes gyűlölettel. A jelenség különösen veszélyes a fiatalok körében: a 15 és 24 év közötti fiatalok 48 százaléka tapasztalt magáról szóló sértő vagy bántó kommenteket a világhálón.
Amikor ilyen adatokkal találkozunk, könnyű arra a következtetésre jutni, hogy a mai világ romlott. Hiszen mindannyian tiltakozunk a gyűlölet és az emberi méltóság rombolása ellen. Senki sem szeretne bántó szavak célpontjává válni, és azt sem szeretnénk olvasni, hogy szeretteinket vagy barátainkat sértegetik. Könnyű tehát úgy gondolni, hogy az interneten csak a gyűlölet áldozatai lehetünk. Sokkal nehezebb elképzelni magunkat a másik oldalon. Még nehezebb beismerni, hogy néha mi magunk is hozzájárulunk ehhez a jelenséghez.
Szálka a testvér szemében, gerenda a sajátunkban
A már említett jelentés egy másik érdekes adatot is tartalmaz: a megkérdezettek 37 százaléka elismeri, hogy írt már kritikus vagy bántó kommentet az interneten. Még beszédesebbek azonban azok a motivációk, amelyeket a válaszadók megjelöltek. Ezek mintha megerősítenék a jól ismert bibliai mondást a testvér szemében lévő szálkáról és a saját szemünkben lévő gerendáról (vö. Mt 7,3–5).
Amikor a válaszadókat arról kérdezték, miért kritizálnak másokat az interneten, leggyakrabban azt mondták: véleményt akarnak kifejezni, felháborodásukat szeretnék jelezni egy ügyben, vagy változást akarnak elérni. Egészen más válaszok születtek viszont akkor, amikor más internetezők motivációiról kérdezték őket. Ilyenkor gyakran azt állították, hogy mások azért írnak bántó kommenteket, mert ki akarják élni magukat, vagy fájdalmat akarnak okozni valakinek.
A jelentés szerzője így foglalta össze az eredményeket:
„A pokol a többiek – ők gyűlölködnek, én csak véleményt mondok.”
Saját indítékainkat általában racionálisnak látjuk, míg másokét eleve negatívnak. Ezek a feltételezések gyakran kivetítések: másokra vetítjük ki azokat a motivációkat, amelyeket magunknál nem szívesen ismerünk be.
Látni az embert a másik oldalon
Valójában nincs szükség újabb statisztikákra ahhoz, hogy megértsük, hogyan működik az internetes gyűlölet. A lényeg egyszerű: képesek vagyunk olyan dolgokat írni másokról, amelyeket magunkról soha nem szeretnénk olvasni. Gyakran a szólásszabadságra hivatkozunk, a véleménynyilvánítás jogára, miközben megfeledkezünk az alapvető emberi tisztességről és érzékenységről.
Néha érdemes feltenni a kérdést: valóban szükséges mindent kommentálnom? De talán még fontosabb egy másik kérdés: amikor véleményt írok, csak kritizálni akarok, vagy képes vagyok jót is mondani? Egy dicsérő szót, egy elismerő kommentet egy képhez, cikkhez, könyvhöz vagy filmhez?
Minden alkotás mögött ember áll – saját érzékenységgel, saját élethelyzettel, sokszor láthatatlan lelki terhekkel. Ha ebből az írásból egyetlen mondatot kellene megjegyezni, legyen ez: egy jó szóval mindig megmenthetünk valakit, egy rossz szóval pedig mindig megsebezhetünk valakit.
„Aki közületek bűn nélkül van…”
Az internetes gyűlölet kapcsán könnyen eszünkbe jut az evangéliumi jelenet, amikor a farizeusok egy házasságtörésen ért asszonyt visznek Jézus elé (vö. Jn 8,1–11). Azt kérdezik tőle, hogy Mózes törvénye szerint meg kell-e kövezni. A művészet gyakran úgy ábrázolja ezt a pillanatot, hogy a farizeusok kövekkel a kezükben állnak körben, a kör közepén az asszonnyal, aki fölé Jézus lehajol.
A Biblia elmondja, hogy Jézus válasz előtt ujjával írt valamit a földre. Nem tudjuk, mit írt, de egyes magyarázatok szerint talán a jelenlévők bűneit. Aztán elhangzik a mondat, amelyet mindenki ismer:
„Aki közületek bűn nélkül van, az vesse rá az első követ.”
Sok év telt el azóta, de az emberi természet nem változott. Csak annyi a különbség, hogy ma már nem köveket tartunk a kezünkben, hanem okostelefonokat. Nem köveket dobunk, hanem gúnyos kommenteket, sértő szavakat és ítéleteket.
És csak akkor döbbenünk rá, milyen fájdalmas ez, amikor valaki rólunk mond kemény szavakat – mintha a földre írná a mi hibáinkat is, ma pedig a képernyőn pötyögné be őket.
Nem szeretünk ítélet alá kerülni. Védekezni kezdünk: „ez nem így volt”, „nem ismernek engem”, „ez az én életem”. Közben elfelejtjük, hogy sokszor mi magunk is álltunk már a másik oldalon – bíróként, kővel a kezünkben.
A kérdés csak az: meddig tesszük le azt a követ?
Ha bűnbánattal és szeretettel – talán hosszú időre.
könnyen újra felvesszük, és gondolkodás nélkül dobjuk tovább.
Lehet, hogy te leszel a célpont.
Lehet, hogy én.
Mert az internet világában néha mindannyian dobunk, és mindannyian találatot kapunk.
fotó: pixabay.com