Ó Jézusom, milyen végtelen jóságot mutatsz kemény szívű tanítványod iránt!…
Nem magyarázod meg nekem az áruló gonoszságát,
inkább végtelenül megindítasz, ó Isten Báránya, édes szelídséggel!
Ez a szelídség példaként adatott nekünk…
Az az ember, aki bizalmasod volt, aki látszólag annyira egy volt veled,
tanácsadód és benső barátod, aki megízlelte kenyeredet,
aki a szent vacsorán veled ette az édes falatokat -,
ez az ember gonoszul lesújtott rád.
És mégis…
Te, legszelídebb Bárány…
habozás nélkül átadtad magad gonosz szájának,
amely, az árulás pillanatában, megcsókolt téged…
Semmit sem mulasztottál el, hogy megszelídítsd egy megátalkodott szív gonoszságát.
Hányan vannak, jó Jézus, akik ütnek Téged!
Üt téged az Atya, mivel nem bocsátott meg neked, hanem áldozatul adott értünk, mindnyájunkért.
És ütöd te saját magad, amikor halálra adod lelkedet, amit nélküled senki el nem vehet tőled.
Üt téged a tanítvány, aki csókkal árul el téged.
Üt téged a zsidó, rúgásokkal és ököllel.
Ütnek téged a pogányok ostorral és szögekkel.
Ennyi ember, ennyi megaláztatás, ennyi hóhér!
És hányan vannak árulóid!
Mennyei Atyád elárul téged: miértünk.
Elárulod te is saját magadat; erről énekel ujjongva Szent Pál:
„Szeretett engem és átadta magát értem”.
Csodálatos csere!
Az Úr átadja magát a szolgáért, Isten az emberért, a Teremtő a teremtményért, a Ártatlan a bűnösért!
fotó: pexels.com