Vannak hírek, amelyek elsőre meglepnek. Megakasztanak. Talán kérdéseket is ébresztenek bennünk. De ha egy lépéssel hátrébb lépünk, hirtelen nem a hír lesz fontos, hanem az, amit megmutat az emberről.
Egy látássérült ember miniszter lett.
Ez az írás nem politikai elemzés. Nem döntésekről, rendszerekről vagy nevekről szól. Sokkal inkább arról, amit egy ilyen hír bennünk elindít, ha hagyjuk.
Lehet ezen csodálkozni. Lehet kérdéseket feltenni. De talán érdemesebb egy másik kérdést feltenni: mit jelent valójában látni?
A fogyatékosságot hajlamosak vagyunk hiányként értelmezni. És ez így természetes, mert így van. Valaminek a hiányaként értelmezzük: látás, hallás, mozgás. Pedig van egy másik olvasata is. Nem az, ami elveszett, hanem az, ami felerősödik.
Antoine de Saint-Exupéry gyakran idézett mondata:
„Jól csak a szívével lát az ember.”
Ez nem költői túlzás. Inkább tapasztalat.
Platón szerint az ember gyakran csak árnyékokat lát, és azokat nevezi valóságnak. Nem biztos, hogy a szemünk visz közelebb az igazsághoz. Néha éppen az távolít el tőle. Aki nem lát a szemével, gyakran mélyebben lát “az emberből”. A hangból. A csendből. A rezdülésekből. Abból, amit mi, akik látszólag mindent látunk, sokszor észre sem veszünk.
A Szentírás különös módon beszél a vakságról. Nemcsak testi állapotról, hanem lelki valóságról. Jézus nem egyszer figyelmeztet: lehet valaki látó, és mégis vak. És lehet valaki vak, aki valójában lát.
A Szentírás lapjain a vakság gyakran nem a vég, hanem kezdet. Találkozás. Fordulat. Amikor valaki végre nem a felszínt nézi, hanem a lényeget kezdi keresni.
A legnagyobb tragédia nem az, ha valaki nem lát, hanem az, ha nem akar látni. Ady Endre szavai jutnak eszünkbe:
„Minden Egész eltörött…”
Talán ezért is látunk csak részleteket. Talán ezért hisszük azt, hogy ami előttünk van, az a teljes valóság.
Talán minden fogyatékosság ilyen. Nem idealizálni kell, hiszen valós teher. Küzdelem. Sokszor fájdalom. De mégis: sajátos módon ráirányítja a figyelmet arra, ami igazán fontos. Az egészségre.
És nemcsak a testire. A lélek egészségére.
Mert lehet valaki ép testben. Belül meg szétesett. És lehet valaki sérült testben, és belül rendben.
A világ a teljesítményt nézi. A gyorsaságot. A láthatót. De az ember nem “ott dől el”. Hanem ott, ahol már nem lehet szerepet játszani. Ahol nem számít, mit mutatunk. Csak az, hogy kik vagyunk.
Egy látássérült ember miniszter lett. Talán nem az a legérdekesebb, hogy ő mit nem lát. Hanem az, hogy mi, akik látunk, mit nem veszünk észre.
fotó: Dr. Kátai-Németh Vilmos FB oldala