Nagy jelentőségű évfordulóra készül Velence: a város egyházmegyéje megkezdte a felkészülést arra a jubileumra, amely 2028-ban Szent Márk ereklyéinek érkezésére emlékeztet. Az esemény nem csupán történelmi visszatekintés, hanem a helyi Egyház számára lelki megújulásra hívó alkalom is.
A hagyomány szerint Szent Márk földi maradványai 828-ban kerültek a városba, és azóta meghatározó szerepet töltenek be Velence identitásában. A város patrónusának jelképe, a szárnyas oroszlán ma is egyszerre vallási és közösségi szimbólum.
A jubileumi év vizuális arculatának központi eleme egy különleges logó lesz, amely a Szent Márk-bazilika híres oltáráról, a Pala d’Oróról merít ihletet. A motívum egy hajót ábrázol, amely az ereklyéket szállítja – utalva az Egyházra mint „hajóra”, amely Krisztus vezetésével halad az üdvösség felé.
A szervezést egy külön erre a célra létrehozott egyházmegyei bizottság irányítja, amelynek munkáját Francesco Moraglia felügyeli. A „Pax tibi Marce” jelmondat jegyében zajló előkészületek célja, hogy az ünnepségek ne csak kulturális, hanem lelki értelemben is megszólítsák a híveket.
A jubileumi eseménysorozat több mint egy éven át tart majd: 2027 októberétől 2029 februárjáig. A szervezők azt remélik, hogy az ünnep nemcsak a múlt örökségét idézi fel, hanem új lendületet ad a hit megélésének és az evangelizációs küldetésnek is.
fotó: remeny.ma/OJ