A Debrecen–Nyíregyházi Egyházmegye Karitász-csoportjainak vezetői találkoztak a nyíregyházi Borbányai Lelkigyakorlatos Házban. Az eseményről az egyházmegye honlapja számolt be.
A találkozót Gaga Zsuzsa egyházmegyei Karitász-igazgató hívta össze azzal a céllal, hogy a résztvevők közösen értékeljék az elmúlt időszak szolgálatait, tájékozódjanak az országos programokról, valamint megerősítsék az együttműködést a plébániai közösségek között.
Az együttlét központi gondolatát Árpád-házi Szent Erzsébet ismert mondata adta:
„Tegyétek boldoggá az embereket!”
Az előadások és beszélgetések során hangsúlyosan szó esett arról, hogy a karitász szolgálata nemcsak szervezettséget és szakmai felkészültséget kíván, hanem szeretetet és valódi közösséget is.
A résztvevők megerősítést kaptak abban is, hogy az egyházmegye Karitász-csoportjai továbbra is számíthatnak Palánki Ferenc megyéspüspök támogatására. Emellett örömhírként jelentették be, hogy szeptembertől tizenhat ifjúsági Karitász-csoport kezdi meg működését, szoros együttműködésben a plébániai közösségekkel.
A program során a jelenlévők megosztották egymással tapasztalataikat, beszéltek a helyi szolgálatok kihívásairól és örömeiről, valamint betekintést kaptak a közelgő országos kezdeményezésekbe is.
A találkozón részt vett Csordás Gábor pasztorális helynök is, akinek a közösség tagjai megköszönték korábbi szolgálatát és támogatását.
A nyíregyházi együttlét közös ebéddel zárult, a résztvevők pedig lelkileg megerősödve és új lendülettel tértek vissza saját közösségeikhez és szolgálati helyeikre.
fotó: dnyem.hu