Vannak emberek, akik nem elégednek meg a könnyű válaszokkal. Kérdeznek, kutatnak, kételkednek, újra keresnek. Ilyen ember volt Szent Jusztin is.
A 2. században élt, és fiatal korától a bölcsesség nyomában járt. Mestereket keresett, filozófiai iskolákat látogatott, de valami mindig hiányzott. Tudást talált, de nem találta meg azt az igazságot, amelyre egész szívével vágyott.
Egy napon azonban találkozott valakivel, aki nem újabb elméletekről beszélt neki, hanem arra biztatta, hogy olvassa a próféták írásait. Ez a találkozás megváltoztatta az életét. Jusztin felismerte, hogy amit a filozófiában keresett, azt Krisztusban találta meg.
Megtérése után sem fordított hátat a gondolkodásnak. Nem vetette el a filozófiát, hanem új értelmet adott neki. Úgy vélte, hogy minden őszinte igazságkeresés végső soron Istenhez vezet.
Rómában iskolát alapított, tanított, vitázott, írt és védelmezte a keresztény hitet. Nem karddal harcolt, hanem érvekkel. Megmutatta, hogy a hit nem az értelem ellensége, hanem annak beteljesedése.
Végül éppen ezért kellett meghalnia.
Amikor arra kényszerítették, hogy tagadja meg Krisztust, nem alkudozott. Tudta, hogy az igazságot nem lehet félretenni a biztonság kedvéért. Inkább vállalta a halált, mint hogy megtagadja azt, amit igaznak ismert fel.
Szent Jusztin ma különösen aktuális szent. Egy olyan korban, amikor sokan úgy gondolják, hogy a hit és a tudás kizárják egymást, ő arra emlékeztet, hogy az emberi értelem legnagyobb méltósága éppen az igazság keresése.
És arra is, hogy az igazság nem csupán egy gondolat. Hanem egy személy. Krisztus.
fotó: santiebeati.it