Hivatalosan két nap múlva veszi kezdetét az idei tél legnagyobb, minden bizonnyal legnézettebb eseménye, a XXV. téli olimpiai játékok, melyet február 6. és 22. között rendeznek az olaszországi Milánóban és Cortina d’Ampezzóban. A világsajtó a sportesemény kapcsán az egyik legfontosabb témaként említi, hogy az Olimpiai Charta „Rule 50.2” szabály szerint nem engedélyezett semmilyen politikai, faji vagy vallási propaganda, megnyilvánulás, mely demonstratív jelleggel bírhat. A felvetés nem rossz, csak kérdés, kik, hogyan és milyen érdekek szerint értelmezik majd az egyes fogalmakat.
Ami a politikai jelképhasználatot illeti, arra az orosz és fehérorosz sportolók a legjobb példa: az ukrajnai invázió miatt 2022 óta eltiltásban vannak, így a párizsi nyári olimpiához hasonlóan ezúttal is csak semleges színekben, független résztvevőként versenyezhetnek, nemzetük jelképeit nem viselhetik. A NOB nem fogja őket küldöttségnek tekinteni, emiatt nem vehetnek részt a megnyitó ünnepségen, valamint az általuk szerzett érmeket nem rangsorolják az éremtáblázatban.
Az Olimpiai Charta fentebb jelzett szakasza szó szerint így hangzik: „Semmilyen demonstráció vagy politikai, vallási vagy faji propaganda nem engedélyezett az olimpiai helyszíneken, stadionokban, versenypályákon, faluban vagy hivatalos rendezvényeken.” Ez a szabály tehát tilt minden olyan látható, hallható, akár kézzel fogható dolgot, melynek demonstrációs célja lehet, vagy ilyen céllal igyekeznek használni.

Hogy ez miért vet fel kérdéseket? Leginkább azért, mert abban a pillanatban, hogy olyan eseményről van szó, melyet rengeteg televíziós és világhálós médium élőben közvetít, egy egyszerű, hétköznapi, szinte már rutinná vált kézmozdulat is magában hordozhatja akár a demonstratív jelleget. Gondoljunk csak bele a keresztény sportolókba, akik teljesítményük előtt/után keresztet vetnek, akik tekintetüket az ég felé fordítva mormolnak el egy-egy imát, vagy akár azokat, akik nyakában nagyon jól láthatólag díszeleg egy-egy kereszt medál vagy egyéb vallási motívum, ékszerbe foglalva.
Sajnos az elmúlt időszakban sokszor derült fény arra, mekkora problémákat tud okozni, ha egy-egy szabályt sokan, sokféleképpen értelmeznek és magyaráznak. Ha az adott szabályozás nincs a legelső betűtől a legutolsóig megmagyarázva. Félő, hogy ez a hullám eléri a sporteseményeket is, melyek pedig mindig a pártatlanság mellett törtek pálcát. Vajon mi számít majd demonstrációnak és ki számíthat emiatt büntetésre?
fotók: wikipédia