„Nem lehet párhuzamos egyházi hierarchiát létrehozni, és közben katolikus egységről beszélni”.
Marian Eleganti püspök kijelölte a határt: lehet kritikusan szeretni az Egyházat, ugyanakkor nem lehet párhuzamos egyházat építeni.
Marian Eleganti svájci katolikus püspök, Benedek-rendi szerzetes. Teológus és publicista. 2009-2021 között a Churi Egyhzmegye (Svájc) segédpüspöke volt.
Sokan saját hivatkozási alapjukként tekintettek rá a hagyományhű katolikus világban. Éppen ezért felettébb hangsúlyos, amikor Marian Eleganti püspök a pápai engedély nélküli püspökszentelést skizmatikus cselekedetnek nevezi. Szavai nemcsak egy döntés bírálatát jelentik, hanem tükröt tartanak a tradicionalista illúziók elé is. Különösnek tűnhet efféle megszólalása, hiszen Marian Eleganti neve hosszú ideje biztos pont a hagyományhű katolikus közegben. Éppen ezért szinte érthetetlen sokak számára az, hogy a Szent X. Piusz Papi Testvérület pápai engedély nélküli püspökszentelési terveit nyíltan skizmatikus cselekedetnek nevezte. Nem lehet igazolni a püspökszentelést sem a „lelkek megmentésével”, sem pedig kanonikus lázadással.
Nem óvatos, nem diplomatikus megszólalás volt ez az ő részéről. Inkább egyfajta határkijelölés. Eleganti szerint a római püspök primátusa nem adminisztratív részletkérdés, hanem dogmatikus alap. Aki ezt megkerülve püspököket szentel, az nem fegyelmi vitát folytat, hanem megbontja az Egyház látható egységét.
Ez különösen súlyos állítás egy olyan püspöktől, aki maga is sokszor és nyíltan bírálta a zsinat utáni folyamatokat.
De vajon miért szeretik őt a tradicionalisták? Vagy már csak szerették? Elsősorban azért (volt) olyan közkedvelt a tradicionalisták körében, mert kimondta, amit sokan csak gondoltak. Bírálta a szinodalitás ideologikus értelmezését, figyelmeztetett a tanítóhivatal relativizálására, a liturgiában a transzcendencia elvesztését látta és hangoztatta, hogy a zsinat utáni fejlődésben valós sebek vannak. Sokak szemében ő lett a bizonyíték: lehet kritikusan gondolkodni, és mégis katolikusnak maradni.
Eleganti most világossá tette: lehet vitatkozni, lehet küszködni, lehet tiltakozni, de nem lehet párhuzamos hierarchiát építeni a pápával szemben. Ez nem fokozati kérdés, hanem minőségi ugrás: az Egyházon belüli kritika helyett az Egyházon kívüli pozíció felvétele.
A püspök régóta figyelmeztet arra a helytelen gondolkodásra, amely szerint néhányan azt hangoztatják: “mi vagyunk a hűséges maradék”, vagy hogy „Róma eltért”, és “az engedetlenség most erény”. Ez szerinte nem prófétai bátorság, hanem elitista önfelmentés. Nem tanúságtétel, hanem inkább menekülés a közösség terhe elől.
Eleganti történelmi példákkal emlékeztet arra, hogy az Egyház szentjei még súlyos konfliktusok idején sem nem hoztak létre saját hierarchiát. A válság nem új. A „saját hierarchia” soha nem volt megoldás.
A püspök nem bagatellizál, ugyanis elismeri, hogy egyes zsinati szövegek vitathatók, hogy a liturgikus reform sokszor torzult formában valósult meg és hogy sok hívő jogosan szenved az antropocentrikus hangsúlyoktól.
Ennek ellenére azt mondja, hogy a válasz szerinte nem egy nem a pápától független püspöki rend, ugyanis az már más egyház akkor.
Eleganti XVI. Benedek nyomán „a reform reformját” sürgeti. Azaz az őszinte teológiai párbeszédet, az igazságos rítusrendet, a latin hagyomány megtartását és inspiráló jelenlétét. Ez lassú út. Fárasztó. Kockázatos. De egyházon belüli út.
A vita végső soron nem liturgikus ízlés kérdése, hanem ekkléziológiai döntés. Ki határozza meg, mi az Egyház? A saját bizonyosságunk, vagy a Péterrel való egység? Erre Eleganti válasza egyértelmű. És éppen ezért fájdalmas mindazok számára, akik eddig benne látták saját útjuk igazolását.
A kérdés most az, hogyan fogadják Elegenati ezen megnyilvánulását a tradicionalista körök? Eleganti elárulta az ügyet? Lesznek, akik szerint a püspök meghátrált. Róma mellé állt. Most mutatta meg igazi arcát.
Minden bizonnyal majd idézik korábbi, kritikus mondatait, s lehet, mostani, a skizmára való utalását viszont relativizálják vagy elhallgatják.
Talán olyanok is lesznek, akiknél előkerül a „rendkívüli idők” érve. Megjelenik az állítás: rendkívüli helyzet rendkívüli lépéseket indokol. Eleganti viszont úgy tűnik, ezeket mind határozottan elutasítja.
Mások számára viszont éppen ez a megszólalás lesz kijózanító: lehet hagyományhűnek lenni máshogyan is.
fotó: Marian Eleganti FB oldala