Az alkotás boldogít, a boldogság pedig boldogságot szül

Még a tavalyi karácsonyi készülődés közben tévedtem be a komáromi Zichy-pont rendezvényhelyszínre, ahol éppen szorgos díszítés…

A pápa kedvenc étele

Édes-savanyú csirke, tavaszi tekercs és apró gőzölt tésztabatyuk – ez volt a megszokott rendelése Robert Francis…

125 éve született a bátor püspök

Olyan időszakban került vezetői szerepbe, amikor a keresztény egyházaknak korábban soha nem látott kihívásokkal kellett szembesülniük.…

Középpontba kerülni – azonnali kritika

Amerikai sajtóértesülések szerint kérdések merültek fel Ronald A. Hicks püspök egyik korábbi egyházmegyei kinevezésével kapcsolatban, nem…

Azok az isteni népdalok!

Immár negyedik évfolyamához érkezett Komáromban a Felvidéki Népzenésztalálkozó, ami egy igazán látványos és főként hangzatos, kétnapos…

450 éves évforduló a református egyházban

Kilenc évvel ezelőtt, 2017-ben ünnepelte a református egyház a reformáció 500. évfordulóját. 1517. október 31-én Luther…

Számunkra a hitvallás és az ének éve jött el!

Pár napja beszámoltunk róla, hogy a Magyar Református Egyház a 2026-os esztendőt az Ima Évének nevezte…

Régi-új szent-szobor a komáromiak „szolgálatában”

A Duna-parti város rendkívül gazdag történelmi múltra tekint vissza: az elmúlt korszakok bővelkedtek olyan eseményekben és…

Családbarát intézkedések a komáromi gyermekzsivajért

Az öreg kontinens – így szokták emlegetni Európát, és az elmúlt évek sajnos nem csak történelmi…

Mindszenty József: az Egyház bajnoka, vagy a kibontakozás akadályozója?

Mindjárt az elején leszögezem, hogy a kérdés nem bennem merült fel. Szilárd meggyőződésem, hogy Mindszenty József…