A katolikus tanok szerint az Egyház két részből áll: a harcos, vagy zarándok Egyházból, mely földi valóságunk emberi hierarchiája és hivatali rendszere. Ez tökéletlen – olyan, mint tagjai, akik betegei a bűnnek, ezért van szükségük az orvosra. Nagyobb azonban ennél a mennyei Egyház, az üdvözültek közössége, akik a Szentháromság közelségében osztoznak az örök boldogságban. Az ebből áradó érdemek és kegyelem tartja fenn a még romlott anyagba zárt földi közösséget, melyről a történelemben ismétlődő válságkorszakok idejében megjegyzik a bölcsek: valóban a Szentlélek működik benne, hiszen még mindig áll. Létezik és működik, annak ellenére, hogy tagjainak kitartóan bűnös élete a Gondviselés nélkül már régen a történelem temetőjébe száműzte volna!
Nagy Konstantin császár óta a Katolikus Egyház világi hatalommá vált, majd a középkortól tulajdonképpen napjainkig politikai és gazdasági hatalom birtokosa. S amint azt Lord John Emerich Edward Dalberg-Acton angol történész mondotta:
„A hatalom romlottá tesz, és az abszolút hatalom abszolút mértékben tesz romlottá.”
Mindez nem igaz az Egyház egészére – hiszen a pokol kapui nem vesznek rajta erőt –, ám egyes tagjai (akik valóban igen sokan vannak) szívesen melegednek az alvilág küszöbén átsugárzó lángok hevében. Mert azok az ajtó rése alatt aranyszínben lobognak, még ha bűzlenek is a kénköves füsttől…
Végtelenül szomorú, hogy napjaink keresztény valóságához tartoznak az állandó gazdasági és erkölcsi botrányok, melyek a legförtelmesebb bűnökhöz kapcsolódnak. Az egyházi közösségek üldöztetés terhétől gazdagodnak erkölcsileg, a békességes idők aranymarhákat fialnak. Földrajzi térségünk kiemelkedően büszke keresztény hagyományaira – olyannyira, hogy politika és hierarchia egymás hatalmát erősítő indákként terpeszkednek. Sőt, a közelmúltban omlott össze egy olyan rendszer, melynek ura elérte azt, amit sok száz éve a pápák sem tudtak: a kereszt jelét viselte ugyan címerén, de Moloch és Mammon jegyében egyesítette az egymástól régen elszakadt felekezeteket!
A lengyelek különösen büszkék katolikus mivoltukra, nemzeti egyházuk pápát is adott a világnak. A kihívó nélküli hatalom azonban megcsontosodott, rideg hivatalnokrendszert szül. Az egyházi visszaélések leleplezésére tette fel írói pályafutását Artur Nowak lengyel ügyvéd. Könyvek sorát jelentette meg az Egyház túlkapásairól, annak viszonyáról a vagyonhoz és hatalomhoz, a gyermekek megrontásáról – „Kúria” című kötetében pedig az egyházi vezetők minden emberi élménytől elzárt fényűző életkörülményeiről. Egy olyan zárt világot mutat be, ahol a törvény nem Istent szolgálja, hanem a pénzt. A „Kúria” világában az idősödő főpapok olyan egészségügyi ellátásban részesülnek, mely az egyszerű polgár számára a kórházakban elérhetetlen. Éppen úgy, ahogy a minden luxust kielégítő infrastruktúra, amiről a „kiválasztottak” meggyőződése, hogy számukra a vörössel és bíborral együtt jár. És bár Nowak elsősorban hazája részleteit kutatja, Közép-Kelet-Európa viszonyait tárja fel…
Artur Nowak írásainak olvasása azonban számos csapdát rejt a jóakaratú, jámbor keresztényekben. Felmerül ugyanis annak dilemmája, vajon hogyan hihetők annak kijelentései, aki nem belülről kívánja megreformálni a Krisztus-hitűek közösségét, hanem kívülről támad? Bár az általa megvizsgált fonákságok számunkra is kínzóan nyilvánvalók, nem vétünk-e hitünk és elöljáróink ellen, ha azok létezését tudomásul vesszük? Nowak végső következtetései messzire vezetnek, el Krisztus keresztjétől. Számára a gond maga az Egyház léte, a vallás, az értékrend, melyet megvallunk.
A „Kúria” nem Nowak egyetlen kötete. Sorban jelentette meg írásait a lengyel egyházon belül tapasztalható botrányokról. Nem csupán a fényűzésről és a társadalom felett gyakorolt politikai hatalommal való visszaélésről, hanem a nekrózisként terjedő szexuális abúzusokról és antiszemitizmusról. Mi, katolikus hívek sajnos nem védekezhetünk azzal, hogy mindez belügy. Hiszen tájainkon éppen arra vagyunk büszkék, hogy a keresztény értékrend még mindig jelen van a mindennapokban, és a kormányzó pártok ezekre hivatkoznak, amikor a teljes lakosságra vonatkozó döntéseket hoznak. Katolikusként hiszünk abban, hogy az isteni jó, a metafizikai eredetű erkölcsi törvény nem választható lehetőség, hanem kötelező erejű. Amennyiben viszont vállaljuk ennek igazságát, azzal is számolnunk kell, hogy az Úr angyalait a végső időkben nem tévesztjük meg azzal, hogy keresztet rajzolunk homlokunkra, ajkunkra és szívünk fölé! Ha pásztorok helyett mészárosokká leszünk, őrző kutyák helyett pedig veszett farkasokká – a feszület jele a pokolban lesz izzó billogja a kárhozatnak!
Nowak főként lengyelül olvasható – igaz, nem is ajánlott mindenkinek. Katolikusként csak azok vegyék kezükbe, akiknek elég erős a hitük Krisztusban, és nem eltévelyedett szolgálóiról ítélik meg az Egyházat. Ezenkívül elegendő teológiai ismerettel rendelkeznek és naprakészek a világ eseményeivel kapcsolatban. Nem utolsó esetben pedig képesek a kritikus gondolkodásra – így képesek elválasztani a dokumentált tényeket az író ideológiai meggyőződésétől.
fotó: freepik.com