Nagyváradon tegnap végrehajtók érkeztek az apát kilakoltatására, azaz a rendház elfoglalására. Rendőrök biztosítják a területet. Hívek állnak az ajtók előtt, imádkoznak. Tehát, itt tartunk: egy apátot kilakoltatnak. Tőkés László és Toroczkai László is a helyszínen van.
Komáromban, amikor a bencések vagyonát “elrendezték”, nem voltak végrehajtók. Nem volt látványos jelenet. Nem volt rendőri jelenlét. Ott levelek voltak. Tárgyalásoknak nevezett találkozók. Meg döntések. Igaz, apát sem volt Komáromban. Várszegi Asztrik főapát messze, legyőzhetetlen távolságban, 55 kilométerre volt. Csak épület, meg termőföld volt Komáromban és környékén.
És mégis: a rend ott sincs már. A XXI. század Közép-Európájában kétféleképpen hoznak döntéseket, de gyakran ugyanarra az eredményre jutnak. Szlovákiában az Egyház levélben. Romániában az államhatalom erővel. Az egyik csendesebb, a másik látványosabb. Az egyik kevesebb visszhangot vált ki, a másik megrázza a közvéleményt. Az eredmény azonban ugyanaz.
Orosch érsek szlovák főpásztor, aki (ezt nem lehet elvitatni) megtanult magyarul is, és ismeri a magyar közösségek valóságát. Döntései azonban azt mutatják: amikor intézményi, vagyoni vagy szervezeti kérdések kerülnek előtérbe, a mérleg gyakran nem a helyi közösségek javára billen.
Ez nem hangos konfliktus. Nincsenek végrehajtók. Nincsenek feltört kapuk. De a következmény hasonló.
A különbség nem az eredményben van, hanem a módszerben. Az egyik látható, a másik csendes. Az egyik ellen tiltakoznak, a másikat tudomásul veszik. És talán éppen ez a nehezebb kérdés.
Mert a csendes döntések ritkábban váltanak ki ellenállást. Nem lesznek képek. Nem lesznek címlapok.
Csak egy idő után tűnik fel: valami eltűnt. Egy rend. Egy jelenlét. Egy hagyomány. Egy, a magyarsághoz szervesen kötődő szerzetesrend. Meg hát a Felvidéken nem tiltakozunk. Hiszen minden rendben van…
Nagyváradon most az erőt látjuk. Komáromban a csendet láttuk. Két módszer. Egy eredmény. És egy kérdés, amelyet nem lehet megkerülni: vajon az Egyház a közösségeit védi, vagy elsősorban önmagát szervezi?
A “komáromi történet” a múlt homályába veszett. Várszegi Asztrik püspök, néhai főapát már nyugdíjban van. S kit érdekel, hogyan harcolt ő az ősi bencés tulajdonért, a megmaradásért…
Szlovákiában így is jó… Vagy lehet, “csak” nincs ember. Mint anno, a harmincnyolc éve beteg ember esetében: amikor a víz mozgásba jött, s a gyógyulás reményében a beteg a víz közelébe juthatott volna, nem volt embere, aki levitte volna a vízhez… S a beteget ez még betegebbé tette, lelki értelemben is… De ez a beteg panaszkodott Jézusnak (is)! Meg is gyógyult…
fotó: szerkesztőség