Első enciklikájában, amely elsősorban a mesterséges intelligencia etikai kérdéseivel foglalkozik, XIV. Leó pápa egy történelmileg érzékeny kérdésre is kitért: az Egyház és a rabszolgaság múltbeli kapcsolatára.
A dokumentumban arra emlékeztet, hogy a történelmi eseményeket nem lehet egyszerűen a mai kor erkölcsi mércéjével megítélni, ugyanakkor a múlt fájdalmas fejezeteit sem lehet elhallgatni vagy kisebbíteni. A pápa szerint különösen nehéz örökség, hogy a társadalom és maga az egyházi világ is csak hosszú idő után jutott el a rabszolgaság egyértelmű elutasításáig.
Az egyház történetében nem ez az első alkalom, hogy egy pápa a múlt terhei felé fordul. II. János Pál pápa is több alkalommal kért bocsánatot az Egyház történetének sötét fejezetei miatt: szólt a vallási intoleranciáról, az erőszak különböző formáiról és a keresztények által okozott történelmi sebekről is. Ezek a gesztusok sokak szerint nem a gyengeség, hanem az erkölcsi hitelesség jelei voltak.
A történelem újra és újra emlékeztet arra, hogy az Egyház – mivel emberek közössége is – nem áll a tévedés veszélyén kívül. Különösen akkor fenyeget ez a veszély, amikor a hit és a hatalom túlságosan közel kerül egymáshoz. Az evangélium nem uralkodásra, hanem szolgálatra hív; és amikor a keresztény közösség ezt szem elől téveszti, könnyen előfordulhat, hogy inkább ítélkezik, mint meghallgat, inkább rendelkezik, mint szolgál.
A keresztény hagyomány ugyanakkor mindig hordozta önmaga megújításának képességét is. A szentek, a reformmozgalmak és a lelki megújulások története azt mutatja, hogy az Egyházban időről időre megszólal egy emlékeztetés: a hitelesség nem a tévedhetetlenségből, hanem az igazsággal való őszinte szembenézésből fakad.
XIV. Leó enciklikája ebbe a hosszabb történetbe illeszkedik: annak felismerésébe, hogy a múlt sebeinek kimondása nem a hit gyengítését szolgálja, hanem annak megtisztítását.
fotó: Vatican Media/TK KBS