„Krisztus soha nem parancsolná, hogy romboljuk le az Egyház egységét” – hangsúlyozta Robert Sarah bíboros, reagálva a Szent X. Piusz Papi Testvérület lépéseire.
A Hittani Dikasztérium prefektusának írt levelében a Testvérület generálisa, Davide Pagliarani atya kijelentette: nem lát lehetőséget a további párbeszédre az Apostoli Szentszékkel, és bejelentette, hogy a Róma püspökének engedélye nélkül kíván új püspököket szentelni.
A Le Journal du Dimanche hasábjain megjelent írásában Sarah bíboros – a korábbi Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció emeritus prefektusa – emlékeztetett: az üdvösség eszközeinek teljessége kizárólag a katolikus Egyházban található meg.
„Ahol Péter van, ott van az Egyház is” – idézte Szent Ágoston szavait.
A bíboros elismerte, hogy az Egyházban előfordulnak visszaélések, tanbeli zavarok és a pásztorok gyengeségei. Ugyanakkor hangsúlyozta: a lelkek üdvössége (salus animarum) nem érhető el engedetlenség által, és a hagyomány védelme a pápával való egység rovására a szubjektivizmus veszélyét hordozza.
Példaként felidézte Pio atyát is, rámutatva: az életszentség az alázatos engedelmességből fakad. Az engedetlenség – még ha jó szándék vezérli is – Krisztus Testének megosztásához vezethet.
„Megállapíthatjuk, hogy a hit, a Hagyomány és az autentikus liturgia legjobb védelme mindig az engedelmes Krisztus követése lesz. Krisztus soha nem parancsolná, hogy szétromboljuk az Egyház egységét” – fogalmazott összegzésében Sarah bíboros.
fotó: fsspx.hu